Felfüggesztett börtönt kapott a forgalommal szemben haladó kamionos

Gyorsított eljárásban első fokon két év, a végrehajtásában három évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélete a Marcali Városi Bíróság azt az ukrán kamionsofőrt, aki ittasan, a forgalommal szemben haladt a járművel kedden kilométereken át az M7-es autópályán - közölte Vadócz Attila, a Kaposvári Törvényszék sajtófelelős bírája pénteken az MTI-vel.

Az első fokú bíróság a nem jogerős ítéletében megállapította, hogy a sofőr bűnös közúti közlekedés veszélyeztetése, valamint ittas járművezetés miatt. Halmazati büntetése részeként a férfit öt évre eltiltották a közúti járművezetéstől.

Az ítéletet a vádlott tudomásul vette, az ügyészség azonban végrehajtandó börtönbüntetés kiszabásáért fellebbezett.

A kamionsofőr kedd este ittasan indult el a sötétben a 167-es kilométerszelvénynél lévő balatonkeresztúri benzinkúttól. Az autópálya főváros felé vezető sávjára hajtott fel, de ellenkező irányba indult el. A rendőrök a belső sávban haladó kamiont mintegy hét kilométer megtétele után, a holládi lehajtónál tudták megállítani, azt követően a jármű vezetőjét őrizetbe vették. A sofőr nem okozott balesetet.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.