Felfüggesztett börtön a volt esztergomi polgármester megölésére vállalkozó férfinak

Jogerősen felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtotta kedden a Győri Ítélőtábla azt a férfit, aki 2009-ben elvállalta, hogy tízmillió forintért megöli Esztergom akkori polgármesterét, a fideszes Meggyes Tamást.

A vádlott egyéves börtönbüntetését annyiban súlyosbította a bíróság, hogy az első fokon megállapított két helyett három esztendei próbaidőre függesztette fel annak végrehajtását.

Kovács Tamás tanácsvezető bíró az ítélet kihirdetésekor jelezte: a férfi valóban csupán beszélt a gyilkosságról, annak elkövetéséért nem tett semmit, de az emberölés különösen nagy társadalmi súlyú bűncselekmény, ezért annak előkészületét is szankcionálja a jog.

Hozzátette, az megállapítható volt, hogy a vádlott terveket szőtt az emberölésre: tettestársakat keresett, a tette utáni időszakra menekülési tervet készített. A férfi elismerte ugyan a terhére róttakat, de nem is nagyon tehetett mást: egyik ilyen beszélgetéséről magnófelvétel készült.

"Ha ezt játéknak szánta, akkor nagyon hitelesre sikerült a szereplése" - jegyezte meg a bíró, hozzátéve: ha tényleges előkészületeket tett volna a férfi a gyilkosságra, az már másik, jóval súlyosabban büntetendő cselekménnyé vált volna.

Közlése szerint azért nyújtották meg egy évvel a büntetés próbaidejének hosszát, mert nem akarták súlytalanná tenni a szankciót, de annak sem látták okát, hogy eleget tegyenek annak az ügyészi kérésnek, hogy a büntetést változtassák letöltendő börtönre.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.