Felfüggesztett börtön a felesége volt szeretőjét megkéselő férfinak

Helybenhagyta a Pécsi Ítélőtábla pénteken jogerősen annak a férfinak a kétéves, öt évre felfüggesztett börtönbüntetését, aki tavaly májusban a Somogy megyei Nagyatádon egy késsel hasba szúrta felesége volt szeretőjét.

A táblabíróság Krémer László vezette büntetőtanácsa az első fokon eljáró bíróság ítéletének csak a minősítését változtatta meg: a 39 éves Radányi Rolandot nem életveszélyt okozó testi sértésben, hanem emberölés kísérletében mondta ki bűnösnek.

A férfi és felesége tíz éve ismerik egymást, 2007-ben házasodtak össze, kapcsolatuk azonban gyermekük születése után megromlott. Az asszony 2010-ben megismerkedett egy másik férfival, és szerelmi viszonya lett vele. Elhatározta, hogy elválik, de miután ezt otthon bejelentette, férje öngyilkosságot kísérelt meg, ezért meggondolta magát.

A házasságot ezután beárnyékolta Radányi Roland féltékenysége. A férfi nem hitte el feleségének, hogy házasságon kívüli kapcsolata megszakadt, így újra rendszeressé váltak a kettejük közötti veszekedések.

A család 2011. május 22-én kerti partin vett részt, és jó hangulatban tért haza. Miután azonban felesége visszautasította a közeledését, a férfi vitázott, majd veszekedett párjával, közben alkoholt fogyasztott, és ittas állapotba került. A nap folyamán a nő felhívta telefonon volt barátját, jöjjön el hozzájuk, és közölje a férjével, hogy kapcsolatuk már korábban megszűnt.

A férfi eleget tett a kérésnek, de látogatása nem nyugtatta meg a férjet. Radányi Roland szidalmazta a vendéget, ő pedig ettől indulatos lett, lökdösni kezdte a férjet, aki erre kést rántott, és hasba szúrta a volt szeretőt. A férfi életét a gyors és szakszerű orvosi beavatkozás mentette meg.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.