Felére csökkentették a magyar diákot megverő romák büntetését

Mintegy felére csökkentette a Fővárosi Bíróság hétfőn jogerősen annak a hét vádlottnak a börtönbüntetését, akiket korábban azzal vádolt meg az ügyészség, hogy magyarsága miatt bántalmaztak egy diákot a fővárosban két évvel ezelőtt.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság korábban közösség tagja elleni erőszak miatt mondta ki bűnösnek valamennyi vádlottat, ezt az ítéletet változtatta meg a Fővárosi Bíróság, és a többségüket garázdaság miatt mondta ki bűnösnek, szabadságvesztésük mértékét pedig jelentősen csökkentette egy év tíz hónaptól három év hat hónapig terjedő börtönbüntetésre.

Egyetlen vádlott esetében mondta ki a bíróság, hogy közösség tagja elleni erőszakot követett el, a többi vádlott esetében azt állapította meg, hogy a támadásnak más motivációja volt, nem pedig a sértett magyarsága.

A vádlottak romák, közülük korábban egy nem vallotta magát annak.

Az ügy előzménye, hogy az egyik vádlott 2009 szeptemberében a VIII. kerület Horváth Mihály térnél belekötött egy fiúba, majd rokonaival, ismerőseivel szidalmazta, üldözte, ütlegelte. A támadók trágár kifejezésekkel illették a diákot, egyikük még késsel is fenyegetőzött. A bíró indoklása során kifejtette: hangos szitkozódás, magyarokat sértő kijelentések hangzottak el, a vádlottak megbotránkoztatóan viselkedtek. Sőt, akkor is folytatták a hőzöngést, amikor a sértett bemenekült a közeli iskola épületébe.

A bíró felidézte: az első fokú döntés szerint az egész társaság azzal, hogy "magyargyalázó" szavakat használt, közben kergette a sértettet, megvalósította a közösség tagja elleni erőszakot. A másodfokon eljáró bíróság azonban ezzel nem értett egyet. A bíró kifejtette: egy vádlott támadása kívülálló számára valóban motiválatlan volt, ő belekötött a diákba, és többi között azt mondta: "buzi magyar, hogy mersz bejönni az utcámba, ahol a cigányok az urak". A bíró felhívta a figyelmet rá, hogy a támadó lábműtéten esett át, ezt valamennyi rokona tudta, akik már a hangos kiabálásra futottak ki az utcára, arra, hogy a támadó beteg lábát megrúgta a sértett. A bíró hozzátette: a rúgás megtörtént. Az, hogy később a többi támadóan fellépő vádlott is szitkozódott és "inkriminált kifejezésekkel" illette a sértettet, már - ahogy a bíró fogalmazott - "kísérő jelenség" volt. Ezért esetükben megváltoztatta a korábbi döntést és közösség tagja elleni erőszak helyett garázdaság miatt mondta ki őket bűnösnek.

A döntés értelmében egy fiatalkorú vádlottnak egy évet javítóintézetben kell töltenie, a másodrendű 2 év, a harmadrendű 3 és fél év, a negyedrendű 2 és fél év, az ötödrendű 3 év, a hatodrendű 2 év 9 hónap, míg a hetedrendű vádlott 1 év 10 hónap börtönbüntetést kapott. Utóbbi kezéről már a tárgyalóteremben levették a bilincset, és szabadon távozhatott.

Az egymással rokoni kapcsolatban álló vádlottak több hozzátartozója is megjelent a bíróságon, többen elsírták magukat az ítélethirdetést követően. A bíróság folyosóján a hozzátartozók azt hangoztatták, hogy igazságosabb döntés született a korábban kiszabott büntetésekhez képest. A sértett diák nem jelent meg a bíróságon.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.