A Párizsban is nagy népszerűségnek örvendő tánctanfolyamok adták az ötletet a Paradis Latin januárban indult kánkánóráihoz. Az akciót eredetileg imázsjavításnak szánta a francia főváros egyik legrégebbi szórakozóhelye, amelynek toronnyal ellátott 700 férőhelyes, kupolás színháztermét Gustave Eiffel tervezte.

A legendákkal ellentétben a Paradis Latin, a Lido vagy a Moulin Rouge varietéműsorainak közönsége - amelyekre vacsorával együtt 150-200 euró között mozog a belépő - hetven százalékban még mindig francia. A külföldi turisták szervezett nagyobb csoportokban érkeznek, hogy lássák a manapság elsősorban kelet-európai és amerikai táncosok által előadott hagyományos táncműsort.

A revü vezetőtáncosa, Dana Moore, Románia egykori ritmikus gimnasztikabajnoka maga is részt vesz a kánkánoktatásban, amelyet eredetileg havonta egyszer hirdetett meg a kabaré. A 12 helyre azonban átlagosan 3 ezren jelentkeztek, ezért április óta már hetente egyszer bárki belekóstolhat a 130 évvel ezelőtti Párizs éjszakai hangulatának kulisszatitkaiba. A Paradis Latin ugyanis nem egyszerű táncórát kínál, hanem egy nosztalgikus világot idéz meg a kétórás időutazásra jelentkezők számára.

A résztvevőket - mint egy Toulouse-Lautrec festményen - a Paradis Latin jelmezes táncosai fogadják a kabaré lépcsőjének vörös szőnyegén, az öltözőkbe kísérik, ahol a táncosnők sminkelik ki és fodrászolják meg őket. A fekete legginghez és pólóhoz igazi súlyos kánkánszoknyát is kapnak a tanulók, csizma helyett azonban biztonságosabb sportcipőben gyakorolják Marie-Laure Philippon koreográfus irányításával, Offenbach zenéjére a valamikor frivolnak számító akrobatikus táncot.

Miközben a pincérek a nézőtéren a vacsorához terítenek és a pezsgős vödröket helyezik el az asztalokon, a Paradis Latin megvilágított színpadán egyszerű bemelegítő gyakorlatokkal és lábemelésekkel kezdődik a másfél órás műhelymunka, amely nem igényel semmilyen táncos előképzettséget. A kezdő sasszék és szoknyaemelések azonban nagyon gyorsan egy egységes kétperces koreográfiává állnak össze, amelyhez nagy segítséget ad az, hogy minden civil tanulónak egy figyelmes profi táncos a partnere. A koreográfus azt is megtanítja, hogyan lehet tökéletes spárgázást imitálni: a földön elterülő szoknya alatt az ember az egyik lábát hátrafele behajlítja, ráül, miközben az elöl lévő lábát a közönség felé kinyújtja.

A táncóra végén a résztvevőknek a Paradis Latin egy abszint- és málnaalapú pezsgőkoktéllal, vörös színű habos házi süteménnyel és egy igazoló oklevél átadásával köszöni meg a szorgalmas munkát.

A 95 eurós részvételi díj az MTI által megkérdezett részvevők szerint megéri az élményt. A kánkán legendás, a táncóra vicces, egyáltalán nem ódivatú - mondják lelkesen a lélegzetük után kapkodó nők.

"A kánkán Párizst jelenti, a kabarék világát, egy imázst, ezért akartam kipróbálni és megleptem magam vele a születésnapomra" - mondta az MTI-nek a 45 éves Marie, aki egy teljes napot utazott Bordeaux-ból, hogy életében először kánkánt táncolhasson. Húgával, a Párizsban élő Annie-Marie-vel jelentkezett a táncórára. Mindketten rendszeresen sportolnak, Marie teniszezik, Anne-Marie harcművészeteket űz. Számukra fizikailag nem volt olyan megterhelő a másfél óra, mint azt előre gondolták, inkább technikailag volt nehéz megtanulni a koreográfiát. Állítják, hogy profi partnereik nélkül nem is tudták volna a látványos táncot teljes egészében bemutatni.

Marie-Sophie Tékian, a Paradis Latin művészeti vezetője szerint válságidőszakban az embereknek szüksége van arra, hogy visszataláljanak a gyökereikhez. A kánkán pedig tipikusan a párizsi kabarék hőskorát idézi, ami a jókedv és a biztonság világa volt.