Felállították a világ legnagyobb keresztjét

A Libanonban hétfőn leleplezett kereszt 73,8 méteres magasságba nyúlik, és 1800 izzó világítja meg. A maronita keresztények által felállított kereszt feltételezések szerint a világ legnagyobbja.

A Kanat Bekis hegyi faluban álló különlegességet a Szentkereszt fölmagasztalásának keddi ünnepéhez időzítve csodálhatják meg a hívők. A kereszt, amelynek léptéke a Golgota hegyének - ahol Krisztust megfeszítették - 738 méteres magasságát jelképezi, és az építők szándéka szerint a világ népei közötti egységnek is szimbóluma lesz.

A keresztet két évig építették, a munkálatok 1,5 millió dollárt emésztettek fel. A pénz java része a helyi maroniták, illetve egy francia katolikus csoport adományaiból gyűlt össze. A kereszt egy 1898-ban épült templom közelében áll.

Libanon a vallási pluralizmus otthona, 18 különböző egyház és csoport működik az országban.

A maronita keresztények által felállított kereszt feltételezések szerint a világ legnagyobbja
Kanat Bekis, 2010. szeptember 14. Tűzijáték csóvája nyílik az égen, amikor óriáskeresztet avatnak föl Kanat Bekis hegyi faluban 2010. szeptember 13-án, miután egyes források szerint a világ legnagyobb keresztjét állították maronita keresztények Libanonban. Az építményen, amelyet a Szentkereszt fölmagasztalásának másnapi ünnepéhez időzitve fejeztek be, két évig dolgoztak, s a munkálatok 1,5 millió dollárt emésztettek fel. A kereszt 73,8 méteres magasságba nyúlik, és 1800 izzó világítja meg. (MTI/AP/Hussein Malla)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.