Felakasztotta magát cellájában a gyerekeket pizzériában 'felejtő' férfi

Öngyilkosságot kísérelt meg rendőrségi cellájában az a német férfi, aki partnerével egy olaszországi étteremben hagyta a nő három kisgyermekét, majd eltűnt.

A 24 éves Sascha Schmidt szombaton megpróbálta övével felakasztani magát cellájában, állapota válságos - közölte az olasz rendőrség.

A férfit csütörtökön vették őrizetbe azután, hogy a párt  sértetlenül megtaláltak 10 kilométerre az északnyugat-olaszországi  Aostától, ahol múlt vasárnap este hagyták a gyerekeket az egyik  vendéglőben. A férfi és a nő azzal magyarázta tettét a rendőröknek, hogy kifogytak a pénzből, nem tudták ellátni a gyerekeket.

A 26 éves nőt szabadon engedték, a férfiről azonban kiderült,  hogy szökésben lévő rab, aki április elején nem tért vissza a  börtönbe a kétnapos eltávozást követően. Mint a rendőrség illetékese  közölte, azért hagyták meg nála az övet, mert az orvosi  vizsgálatokon úgy ítélték meg, nem fenyeget öngyilkosság veszélye.

A három gyermeket - egy 10 hónapost, egy négy- és ötévest - már  visszavitték Németországba, ahol az anyai nagyszülők vették őket  gondozásba.

Sascha Schmidt kiadatási meghallgatását szombaton tartották volna, ám az öngyilkossági kísérlet miatt elhalasztották.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.