Fél lábbal is a táncparkett ördöge - VIDEO

A 2010. január 12-i haiti földrengésnek több tízezer halálos áldozata volt, és ezrek vesztették el valamelyik végtagjukat. Csakúgy, mint Georges Exantus, akire rádőlt a háza, és miután barátainak három nap múlva sikerült kihúzniuk a romok alól, jobb lábát amputálni kellett térd alatt.

A profi táncos ekkor azt hitte, soha többé nem állhat színpadra. Csakhogy három évvel később, hála a földrengés után Tahitire érkező izraeli orvosoknak, ismét azzal foglakozik, ami a legfontosabb számára. Partnerével cha-cha-cha, salsa, samba lépéseket gyakorolnak, és fellépnek, műlába cseppet sem tartja vissza.

Georges természetesen nem mozog olyan könnyen, mint korábban, kicsit sánít is, de azt mondja, nem érdekli, mit gondolnak róla az emberek, ha összesúgnak a háta mögött, vagy megbámulják. Úgy látja, sok áldozat nem tudott továbblépni, elbújnak, és nem találják a helyüket. Ezzel szemben Georges eldöntötte, hogy újra táncolni fog, és el ezt is érte. Tagja egy latin tánccsoportnak, és ő maga is tanít.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.