Fehéritővel ölte meg a vesebetegeket

Halálbüntetés fenyegeti azt a 35 éves, texasi ápolónőt, akivel szemben öt vesebeteg meggyilkolásáért emeltek vádat. A korábban a DaVita dialízisközpont-hálózat egyik klinikáján dolgozó Kimberly Saenz a vádirat szerint fehérítő folyadékot fecskendezett be kezelés közben 10 páciensének is, ötük halálát okozva ezzel. Hármukkal ugyanazon a napon végezhetett. Szemtanúk látták, amint Saenz "szokatlan folyadékot" töltött az intravénás csőbe, és injekciós tűkön is találtak fehéritőnyomokat.

Lufkin kisváros DaVita-központjában tavaly szaporodtak meg a rejtélyes halálesetek. Tizenkilencen hunytak el, az azt megelőző pár hónapban, hogy áprilisban elbocsátották volna az akkor több mint fél éve ott dolgozó fiatalasszonyt. A klinikát ezt követően pár hónapra be is zárták. A fehérítő befecskendezése, mint súlyos testi sértés miatt, korábban már eljárás indult Saenz ellen, de a gyilkosságok vádját csak most találta megalapozottnak az ügyész.

A hozzátartozók fejeket követelnek a dialízisközpont-hálózatnál is, de a DaVita azzal védekezik: semmi nem utalt rá, hogy a szakképesítéssel rendelkező ápolónő veszélyes lehet.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.