Fegyveres zsarolókat fogtak el Budapesten

Elfogtak a rendőrök egy fővárosi panzióban két férfit, akik folyamatosan zsaroltak, fegyverrel fenyegettek egy vállalkozót - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) pénteken a rendőrség honlapján.

Az információk szerint a fővárosi vállalkozó 2012 májusától rendszeresen vásárolt kis mennyiségű kábítószert az egyik gyanúsítottól, s azt részletekben fizette ki. Az eladó ezért kamatot számolt fel, ami elszámolási vitához vezetett.

A rendőrség gyanúja szerint a vásárlót folyamatosan, életveszélyesen fenyegették, majd az idén szeptemberben a két gyanúsított kivitte a férfit Vecsés határába, ahol fegyverrel fenyegették meg. A folyamatos zsarolással körülbelül hárommillió forintot fizettettek ki a vállalkozóval. A két budapesti zsarolónak egy vecsési férfi is segített a bűncselekmény elkövetésében.

A vállalkozó hétfőn feljelentést tett, a XIX. kerületi nyomozók ezt követően egy XVIII. kerületi panzióban fogták el a két zsarolót, akik újabb pénzátadásra várták a sértettet. A gyanúsítottaknál tartott házkutatás során egy gázriasztófegyver és gumilövedékes fegyver is előkerült, valamint kisebb mennyiségű kábítószergyanús anyagot foglaltak le. A harmadik férfit két órával később fogták el. Az újabb házkutatás során két riasztófegyver mellett kábítószer kimérésére használatos patikamérleget is lefoglaltak a rendőrök. 

A gyanúsítottak tagadják bűnösségüket. A rendőrség a két zsaroló előzetes letartóztatását kezdeményezte, a harmadik férfi szabadlábon védekezhet.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.