Fegyveres rablók álltak bíróság elé Egerben

A vádirat szerint egy használtcikk-kereskedőt és egyikük rokonát rabolta ki, illetve lopta meg az a három gyöngyösi, illetve Gyöngyös környéki férfi, akiknek első fokú tárgyalása hétfőn kezdődött meg az Egri Törvényszéken.

Az elsőrendű vádlott, Csiki Csaba fegyvert tartott a kereskedő élettársának halántékához, azzal fenyegetve a nő jelenlévő tizenegy éves kisfiát, hogy lelövi az anyját, ha nem adják elő az értékeket - mondta el a Heves Megyei Főügyészség képviselője. A fegyveres rablás során 390 ezer forintnyi értéket, a későbbi betörés alkalmával pedig több mint 3 millió forintot zsákmányoltak - tette hozzá.

A vádirat szerint a másodrendű vádlott, a gyöngyösi Kanalas Gusztáv ötlete volt, hogy rabolják ki az Atkáron élő kereskedőt. Tavaly február 11-én este Kanalas Gusztáv átadott egy gázfegyvert és egy sísapkát Csiki Csabának, és elvitte őt, valamint a harmadrendű vádlott Szabó Szabolcsot, akinek az őrködés volt a feladata.

A rablókat megzavarta a kereskedő élettársa és a kisfia; Csiki Csaba ekkor lefogta az asszonyt, a halántékához szegezte a fegyvert, és a fenyegetést azzal nyomatékosította, hogy a levegőbe lőtt. Miután megkapta a készpénzt, az arany ékszereket és a mobiltelefonokat, bezárta a nőt és a gyereket a pincébe, értesítették Kanalas Gusztávot, aki autóval értük ment.

Másnap - ugyancsak Kanalas tippjére - egy gyöngyösi rokonuk házába törtek be. Kanalas Gusztáv közben folyamatosan informálta őket, hogy a sértettek várhatóan mikor indulnak haza. Végül több mint hárommillió forint értékű zsákmánnyal távoztak.

A vádlottak, akik más bűncselekmények miatt valamennyien szabadságvesztés büntetésüket töltik, ellentmondó vallomásokat tettek, részben tagadták, részben elismerték bűnösségüket. A tárgyalás június 20-án folytatódik az Egri Törvényszéken.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.