Fegyházbüntetésre ítélte a bíróság a sodrófás gyilkost

Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt bűnösnek mondta ki és 16 év fegyházbüntetésre ítélte nem jogerős határozatában a Kaposvári Törvényszék kedden azt a 27 éves tapsonyi férfit, aki tavaly december 24-én egy sodrófával halálra verte volt élettársának apját.

A vádlott, Bogdán Balázs és élettársa másfél évig a Somogy megyei Szerényben, a nő apjának házában lakott. Kapcsolatuk múlt év december elején megszűnt, de a férfi azután is többször járt ott, és segített a ház körüli munkákban. A december 24-én tartott családi disznóvágáson is ott volt, és napközben jelentős mennyiségű alkoholt fogyasztott. Késő este szóváltásba keveredett volt élettársának apjával, aki már lefekvéshez készült.

A vádirat szerint az ágyon ülő férfit a vádlott előbb kétszer arcul ütötte, majd egy 70 centiméter hosszúságú sodrófával ütötte, ahol csak érte – a szakértői vélemények szerint mintegy 40 ütést mért rá –, majd bement a nő szobájába, és lefeküdt aludni. Az idős férfi, akinek a fejét, nyakát, vállát, mellkasát, hátát, kezét és lábát érték a csapások, a hajnali órákban belehalt a bántalmazásba.

A vádlott a bíróságon nem tett vallomást. A nyomozati szakban tett vallomásában a szakértői vizsgálatokkal ellentétben mindössze két pofonról és néhány ütésről beszélt.

A Kaposvári Törvényszék ítéletét az ügyész tudomásul vette, az előzetes letartóztatásban lévő, büntetett előéletű vádlott és védője enyhítésért fellebbezett a Pécsi Ítélőtáblához.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.