Fának, majd a kerítésnek csapódott egy kocsi Debrecenben

Közlekedési balesetben megsérült egy férfi és a fia Debrecenben vasárnap este. Autójukkal fának, majd kerítésnek csapódtak, a 17 éves fiú állapota válságos.

Szentgyörgyi János, a Kenézy kórház sajtóreferense hétfőn az MTI-nek elmondta: a fiún több életmentő műtétet hajtottak végre, állapota továbbra is válságos. Édesapját is megműtötték, az ő állapota súlyos, de stabil - tette hozzá.

Dobó Dénes, a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az esetről az MTI-nek elmondta: az eddigi adatok szerint a Monostorpályi úton haladó személykocsi nem az út vonalvezetésének megfelelő sebességgel haladt, és előbb az útpadkának csapódva fának ütközött, majd egy kerítésnek vágódott.

A debreceni rendőrkapitányság közlekedésrendészete közlekedési baleset gondatlan okozása vétség megalapozott gyanúja miatt indított eljárást az ügyben - mondta a rendőrségi szóvivő.

Az MTI információi szerint a gépkocsi 17 éves utasa az ütközéskor kirepült az autóból.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.