Életveszély: fákat döntött egymásra a vihar Bánkúton

Életveszélyes a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Bánkúton az a terület, ahol a vihar csütörtökön fákat csavart ki, a fák ugyanis egymásra dőltek és bármikor lezuhanhatnak - közölte az illetékes erdőgazdaság pénteken az MTI-vel, jelezve: a kár nagysága jóval meghaladja a becsült mértéket.


Bódi Zoltán, a miskolci tűzoltóság szóvivője azt MTI-nek elmondta, hogy a tűzoltók este 11 óráig voltak kint a helyszínen; az utat szabadították fel, ahová mintegy 20 fát döntött ki a szél.

A kárfelmérés péntek reggel kezdődött meg. Az előzetes becslések szerint 3-4 ezer köbméternyi faanyagot, értékes faállományt döntött ki a vihar, a területileg illetékes erdőgazdaság azonban késő délelőtt azt közölte, hogy a becsléseket jóval meghaladja a kár  mértéke az erdőkben.

Rencsiné Ágh Márta, az Északerdő Erdőgazdasági Zrt. szóvivője az  MTI-t arról tájékoztatta, hogy a Bükk északi, északkeleti részén egy nagy kiterjedésû sávot tarolt le a zivatar, pontos számot egyelőre nem tudott mondani a kár mértékéről.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a környék életveszélyes az arra járók számára, a vihar által kicsavart fák ugyanis egymásra dőltek és bármikor lezuhanhatnak. A szóvivő hangsúlyozta, hogy senkinek a testi épségéért nem tudnak felelősséget vállalni.

Kovács Zoltán, a Bánkúti Síklub elnöke az MTI-nek elmondta, hogy a vihar megrongálta a sípályákat és a vezetékeket is. Mint hozzátette, csak késő estére állt helyre az áram- és a telefonszolgáltatás, ezért kommunikálni sem nagyon tudtak Bánkútról.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.