Fagyhalál a lakásban

Szerdára virradóra egy 61 éves férfi vesztette életét penészleki lakásukban, az elsődleges orvosi vélemény szerint kihűlés következtében. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében ezen a télen eddig tizenegyen fagytak meg.

A korábbiaktól eltérően most nem a hajléktalanok vannak a legnagyobb veszélyben, hanem a saját, fűtetlen lakásukban élők, akik között sok az idős, gondozásra szoruló, egyedül élő ember – egyebek között ez hangzott el azon a krízis-megbeszélésen, amelyet csütörtökön tartottak Nyíregyházán a szociális iroda, a gondozási központ, a rendőrség, a mentők, a polgárőrök, valamint tanyagondnokok részvételével.

Megállapodtak arról, hogy a Rákóczi utcai nappali melegedőt mostantól nem csak a hajléktalanok használhatják, éjszakára harminc fekvőhelyet is biztosítanak azoknak, akik erre igényt tartanak. Nappal 60-80 embert tudnak itt fogadni, ételt is adnak nekik. A családok átmeneti otthonában egy termet megnyitottak, itt is fogadják a menedékért betérőket.

Más lehetőség is van a segítségnyújtásra. A penészlekihez hasonló tragédiák elkerülésére tüzelőt igényelhetnek a polgármesteri hivatal szociális irodáján a rászorulók. Az irodán kitöltött és elbírált kérvény alapján a park- és fasorrendezéskor levágott faágakat felhasogatva szállítja ki a Városüzemeltető és Vagyonkezelő Kft. A város határában lévő bokortanyákon ugyanis sok egyedülálló, idős ember él, számukra már korábban jelzőrendszeres szolgálatot állítottak fel, de számíthatnak a tanyagondnokok segítségére is.

A nyíregyházi utcákon szolgálatot teljesítő Periféria Egyesület munkatársai meleg ruhákat, takarókat osztanak, krízisautóval járják a várost, hogy senki ne maradjon éjszakára ellátás nélkül.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.