Fagyasztóba zárta élettársát egy 22 éves férfi

M. Róbert állítása szerint már 12 évesen a szeretője volt annak a 68 éves férfinak, akit összevert és a fagyasztóba zárt. A fiatal férfi a Kecskeméti Törvényszéken tagadta a gyilkossági kísérletet.

M. Róbertet előre kitervelt, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettével vádolják, mert a 22 éves férfi összeverte, majd a fagyasztóba tette élettársát, akit a rendőröknek sikerült még élve kiszabadítani – írja a Bors.

A fiatal férfi állítása szerint 12 éves korában került szexuális kapcsolatba a most 68 éves sértettel, de csak 18 évesen lett az élettársa. „Benő bácsi eltartott a nyugdíjából, én pedig a háztartást vezettem. Mostam, főztem, takarítottam” – ecsetelte kapcsolatuk jellegét M. Róbert a bírónak.

A vádlott arról is beszámolt, hogy élettársa féltékeny, agresszív és kötekedő természetű, emellett rendszeresen ivott is.

Az idős férfi novemberben cáfolta a lapnak, hogy homoszexuális lenne, és azt is, hogy bántotta volna M. Róbertet. A bíróságon azonban nem jelent meg, holott sértettként idézték be, ezért a következő tárgyalásra a bíró már rendőrökkel fogja elővezettetni.

Mint kiderült, a bíró azért szorgalmazta, hogy M. Róbert részletesen beszámoljon a kapcsolatuk minőségéről, mert úgy gondolja, szoros összefüggés van az előzmények és a gyilkossági kísérlet között. Azonban, ha be is bizonyosodik, hogy M. Róbertnek már 12 évesen kapcsolata volt a férfival, perbe nem fogható érte, mert az ügy már elévült.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.