Fagyállós borral ölte meg a tolvajt

Megkezdődött csütörtökön annak a vácszentlászlói férfinak a pere, aki a vád szerint 2013-ban úgy próbálta megakadályozni meggyborának ellopását, hogy fagyállót öntött bele, ezzel azonban egy fiatalember halálát okozta - tájékoztatta a Budapest Környéki Törvényszék szóvivője az MTI-t.

A vád szerint 2013 októberének első felében ismeretlenek különböző tárgyakat loptak el az akkor 37 éves vácszentlászlói férfi udvaráról.

Mint utóbb kiderült, a későbbi sértett is többször bemászott a kertbe, hogy a pincéből meggybort vigyen el. A vádlott észrevette, hogy dézsmálják a borát, ezért elhatározta: megleckézteti a tolvajt. 2013. október 24-én a benzinkúton öt liter fagyállót vásárolt, amelyből egy-két litert a meggyboros hordóba töltött.

A tolvaj október 25-én ismét lopott a borból, és ismerőseinek is adott belőle. A fagyállótól ketten enyhe lefolyású etilén-glikol-mérgezést szenvedtek.

A fiatalember viszont - akiről kiderült, hogy a meggybor után dizájnerdrogot is fogyasztott - súlyos mérgezéssel került kórházba, és pár nap múlva heveny veseelégtelenségben meghalt.

A per első napján a vádlott elismerte a felelősségét, de azt mondta, hogy tehetetlenségében sodródott bele az egészbe, nem gondolta, hogy a fagyállóval kevert bor akár halált is okozhat.

A bíróság szerint azonban elég az interneten rákeresni a fagyálló hatásaira ahhoz, hogy bárki tisztában legyen a legsúlyosabb következményekkel is. Emiatt a vádlott cselekménye a vádiratban szereplő, életveszélyt okozó testi sértés helyett akár halált okozó testi sértés vagy minősített emberölés is lehet.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.