Facebookon közvetítette, ahogy fejen lőtték

Épp a barátaival beszélgetett és a közösségi oldal streamelési szolgáltatását próbálgatta egy chicagói férfi, amikor valaki fejbe és nyakon lőtte. 

A 28 éves Antonio Perkins főleg saját magát mutatja, csak néha fordítja a vele viccelődő haverjaira a telefonja kameráját. Épp ő látszik akkor is, amikor lövések hallatszódnak, majd a közelben állók sikolyai. Ez után csak a véres fű kivehető a képen, a háttérben kiabálás. A férfi nem élte túl a támadást. A nyakán és a fején érték a lövések.

A videó még mindig elérhető a közösségi oldalon, ahonnan a Facebook szóvivőjének nyilatkozata szerint nem is áll szándékukban eltávolítani. A cég alapelvei szerint csak akkor törölnék a felvételt, ha az erőszakot dicsőítené vagy ünnepelné, erről pedig jelen esetben nincs szó. A Facebook funkciója, amivel élő közvetítéseket lehet készíteni, már 2010 óta elérhető, de csak az utóbbi pár hónapban kezdett népszerűvé válni.

Nem egész három hónapon belül ez a második eset, hogy valaki a saját halálát közvetítette a közösségi oldal segítségével Chicagóban. Márciusban egy ismeretlen férfit öltek meg 16 lövéssel egy live-stream közben. A rendőrség egyelőre egyik üggyel kapcsolatban sem tartóztatott le senkit.  

Az Egyesült Államokban Chicagóban magasan a legtöbb a fegyveres bűncselekmények száma. Tavaly 500 gyilkosságot követtek el, 2016-ban pedig tovább emelkedett a fegyveres bűncselekmények száma.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.