Ezért nem tanácsos ittasan gázpisztollyal lőni taxisokra

Felfegyverkezve elkövetett garázdaságért emelt vádat a VI. – VII. Kerületi Ügyészség egy 32 éves budapesti férfi ellen, aki még tavaly szeptemberben egy közlekedési konfliktus kapcsán gázpisztollyal rálőtt egy taxisofőrre – közölte Fővárosi Főügyészség.
A vádirat szerint szeptember 18-án a vádlott ittasan vezette gépkocsiját a VII. kerületi Dob utcában, ahol a parkoló autók mellett egy taxis félrehúzódva állt. Amikor a vádlott mellé ért, megállt és meglehetősen indulatosan nemtetszését fejezte ki a taxisnak, amiért „szabálytalan parkolásával csak igen szűk utat hagyott számára". Mielőtt továbbhajtott volna, egy gáz-riasztó fegyverből leadott lövéssel nyomatékosította az addig elmondottakat.

A lövéstől a taxis egyik füle megsérült.

Az affért a taxis jelentette az épp arra járőröző rendőröknek, akik a lövöldöző sofőr után eredtek. Az Andrássy úton érték utol. Akkor azonban már nemcsak arról kérdezték, miért lőtt rá a taxisra, hanem arról is, miért vezet ittasan.

Az ügyészség a férfit felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntettével, könnyű testi sértés, valamint ittas járművezetés vétségével vádolja és vele szemben felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására, és közúti járművezetéstől eltiltásra tett indítványt a vádiratban.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.