Ezer sérült autó és ház

Még nem fejeződött be a kedd esti jégverés és szélvihar okozta károk összesítése a Dél-Dunántúlon, de az már tudható: több mint ezer autó és épület rongálódott meg, a zalai, somogyi, baranyai gazdálkodók vesztesége pedig meghaladja a kétmilliárd forintot.

Jóval nagyobb károkat okozott a somogyi, zalai és baranyai földeken a kedd esti jégverés, mint azt a vihar utáni első felmérések során becsülték. Németh Zoltán, a Zala Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal főigazgatója szerdán, az első vizsgálatok után még úgy vélte, hogy néhány százmillió forint kárt okozott a jégverés a térségben. Péntekre viszont - a falugazdászoktól beérkezett jelentések alapján - kiderült, hogy a zalai gazdálkodók vesztesége összességében meghaladhatja az egymilliárd forintot.

Németh Zoltán megemlítette: csak a nagykanizsai Gyümölcskert Zrt. 250 millió forintos veszteséget jelentett, mert teljesen elpusztította körteültetvényét a jég. A főigazgató szerint Zalában összességében 10-15 ezer hektáron - elsősorban szőlőültetvényeken, gyümölcsösökben, őszi árpa-, kukorica- és repcetáblákon - okozott 70-100 százalékos terményveszteséget a jégverés.

Hollósy László, a Somogy Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal földművelésügyi igazgatóságának vezetője azt mondta: negyven éve van a szakmában, de nem tapasztalt még ilyen pusztító jégverést. Hozzátette: a kárfelmérés még náluk sem fejeződött be, de már most szinte bizonyos, hogy a somogyi gazdálkodók vesztesége eléri az egymilliárd forintot. Mint mondta, a legnagyobb kárt Nagyatád térségéből jelentették, ahol a málnásokban 80-100 százalékos a veszteség.

Baranyában még nem lehet tudni, mekkora a jégkár. A megyei mezőgazdasági hivatalban érdeklődésünkre azt közölték: másfél hét múlva végeznek a károk összesítésével.

A keddi jégverés és szélvihar nem csak a földeken okozott nagy károkat, hanem autókban, házakban is. Bár a megrongálódott épületek, járművek számáról egyelőre nincs összesítés, a károk nagyságát jelzi az: csak az Allianz biztosító több mint ezer bejelentést kapott az ítéletidőben megsérült autókról, háztetőkről, ablakokról. Szentes György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője érdeklődésünkre elmondta: Zalában, Somogyban és Baranyában kedd este óta összesen 230 riasztást kaptak viharkárok miatt, de még pénteken is vonultak a tűzoltók sérült épületekhez.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.