Zámbó Árpy, a halott Zámbó Jimmyből élő bohóc nem fog hirtelen Juhász Gyula-versbe csapni Végvári Tamás stílusában: neki a forgatókönyv legföljebb botráncigálást ír elő a ráerőltetett latexruhában, amelyben egyébként úgy néz ki, mint valami nyugdíjas birkózó, akit most kértek fel egy szadomazo pornófilm főszereplőjének, de Karda Beáta gondolkodása sem lesz összetettebb. Ők a mi egyszerű, mindenre kapható lényeink, akik az iskolában vélhetően megrekedtek az egysejtűeknél, és ez annyira megtetszett nekik, hogy nem is akartak strukturáltabb rendszereket megismerni.

Ellenben ne bonyolódjunk bele újra a „na de akkor minek kell írni róluk?” típusú fölvetésekbe, amelyeket olyan kifinomult, otthon kizárólag Hegelt és kódexeket olvasó mintapolgárok követnek el, akik soha az életben nem néztek celebműsort, továbbá soha nem olvastak róla semmit, de rezüméik rendre megtalálhatók a vonatkozó cikkeknél: mindenki nézi, kisztihand, csak amíg az egyik megírja így, ebben a suta stílusban, addig a másik rajtakapott szűzlány módján, kipirult arccal, levegőért kapkodva frankózik szörnyülködve, ha másutt nem, a munkahelyén, és ha másként nem, azzal a nyitómondattal, hogy „most is csak egy percre tévedtem oda, de az a szenny, amit láttam...”; ennyire egyszerű ez.

Az egész amúgy tényleg szót sem érdemelne, csakhogy nem lehet mindig arról írni, mikor lesz már, élo-élo, a koronaúsztatás.

Ezek megőrültek! – ez a címe a TV2 jóideje promózott műsorának, és bár a csatorna vezetőit gyakran pofozgatjuk primitív ötleteik miatt, el kell ismerni, hogy nevezettek 1. legalább nem játsszák meg magukat, hanem Édesnégyeseikkel és társprodukcióikkal bátran vállalják az „ez kell neked, paraszt” alapállásukat; 2. nem tudnak annyi Bárdosi Sanyit beletenni a szétnyitott lábú tinilányok bugyiját alsó kameraállásból végigpásztázó epizódokba (hehe, mennyi muff!), hogy ne érjenek el kevesebb nézőt, mint amennyit a kinyúlt mélyzöld kardigánok rejtekéből dicsért Veiszer Alinda hoz a Zárórával.

A mobil csörren, Pákó jön, és ettől a pillanattól kezdve mindegy is, ki mennyire adja a balról jobbra fésült könyvtárost; mindenki röhög a kugligolyóként Superman-pózban csúszva bábukat döntő, önmaguk fejéhez tojást vágó, medencényi sárba ugró, áramtól bezizzenő hírességeken, Kiszel Tünditől Benkő Dánielen át VV Leóig, akik, persze, a rajongói körükből kiszabadulva a „teljesen hülye vagy?” kérdésekre számlakönyvükre böknek: te ebben az évben mennyiről állítottál már ki?

A lényeg itten volna; ők bármit elvállalnak, szarpucolást is, mi meg bármit megnézünk, mert az ilyen baromságokat mindennél jobban szeretjük; ez kell nekünk, ez jó nekünk, ez kényelmes szórakozás, közösségi program nekünk.

A helyzet legföljebb annyiban rosszabb, mint, mondjuk, tíz éve, hogy mostanra végképp elfogyott a mondanivaló (a mi?) a szórakoztató műsorokból; azokban annyi az értékelhető elem, mint az általános iskolai osztálykirándulások alatt elkövetett fingásokban. Nincs mit hozzátenni az Ezek megőrültek!-hez sem, így a szimplifikáltságát kemény csávós manírokkal kompenzálni próbáló Majka és a lassan első számú bulvárpojácává átlényegülő Rákóczi F. úgynevezett műsorvezetői tevékenységéhez sem. E páros promó gyanánt is csak addig jutott, hogy – előbbi kivitelezésében – tortát kent a Frizbi Hajdú Péter című műsor névadójának arcába. Igaz, sokat amúgy sem lehetett volna mondani az érdeklődés felkeltése gyanánt, de ha lett is volna a fejükben egy-két gondolat, kenyéradóik annál többet úgysem engedtek volna közölni – minek is –, mint hogy Árpyka csúszkálgat majd a vazelinon, hehe, és jól bevágja a fejét, hehe.

Ez a műsor tényleg az a megvalósult semmi, amiről a magunk parádés stiláris eszközeivel sem tudunk mit mondani.

Ezek valóban megőrültek.

De mi, magyar médiafogyasztók se vagyunk normálisak.