Ki? Tolvai Renáta. És hát ezt azért az ember nem gondolta volna, hiszen médiailag meg zenekiadóilag hetek óta azt tolták a fejünkbe, hogy ebben a mezőnyben döntőbeli riválisa, Kökény Attila a leginkább eladható termék, ami egyébként nem is csoda, hiszen Kökény Attilának valóban kellemes stílusa van, igaz, ezzel a stílussal inkább a Velence–Szantorini hajóúton lehet találkozni, ahol a bódult utazóknak a hatásvadász giccsaparádéban fürdő vendéglátósok lebutított verziójú világslágereket adnak elő a rákvacsora után. Horst Tappert és felesége, Ulla kér még egy koktélt, s meghitten bújik össze ifjúkorára emlékezve, miközben a színpadon egy Karel Gott-imitátor recegtet.

Nem jött be tehát a „Zámbó Jimmyt újratöltve” verzió, amelybe bejátszott volna még nyilván Udo Jürgens is, de lett nekünk egy Tolvai Renátánk, aki összességében jól énekel európai és magyar slágereket, továbbá kevésbé látszik bóvliterméknek. Ami már csak azért is bravúr, mert a Megasztár5 a meg nem értett zsenikre hajazó stylistjaival és az egysíkúan vonagló táncosaival nem is akart másnak mutatkozni, mint amilyen a méltatlanul elfeledett Dáridó volt.

A TV2 semmilyen tekintetben nem törekedett a tutin kívüli világ felé, amivel amúgy nem lett volna probléma, ha akadt volna legalább egy olyan klasszikus típusú megasztár, aki miatt érdemes lett volna hétről hétre a képernyő elé kerülni.

Így fordulhatott elő, hogy a nagy esélyes Kökény a Még nem veszíthetek című Zámbó Jimmy-örökbecsűvel indított – komoly műsorban ilyesmivel aligha állnak elő –, s miközben visszasírtuk a Királyt (jó, dehogy), idővel azon tűnődtünk, hogy a zsűri legkomolyabbnak nevezhető tagja, Eszenyi Enikő is mennyire eggyé vált e közeggel.

Az, hogy a döntőben körülbelül páviánként tűnt fel, kevésbé volt meglepő, hiszen ruha-frizura gyanánt rátettek már egyet s mást; nagyobb sokkot váltott ki azzal, hogy a döntőn már végképp elérzékenyült szurkolóként foglalt helyet a zsűriben, ilyesféle egyszerű, a köz rezdülésére apelláló mondatokba bocsátkozva (Kökénynek): „Azt mondják, Jimmy a király, akkor itt a Megakirály. A rekesztés királya is vagy.” Ez a néni komoly művészként komoly színházat vezet – fordult meg az ember fejében, és nem értette az egészet.

Pláne, hogy e péntek estén – betétprodukció gyanánt – láttunk minőségi előadást is, például az előző szériák döntőseitől és győzteseitől; Rúzsa Magditól akár Gál Csaba Boogie-n át Molnár Ferenc Caramelig. Ami ez előtt, alatt és után történt, az még akkor is afféle Gellérthegyen kapható fröccsöntött Magyarország-kulcstartó volt Lánchíddal, ha Tolvai és Kökény becsületesen végigszánkázott a döntőn.

A győztesben egyébként talán több az „európaibb”, a „sztárosabb”, de sajnos nem emlékezünk majd rá másfél év múlva, miként a többi finalistára sem, aki – föllépéseivel kitöltve a reklámszünetek közötti időt – házibuli-szintet hozott performanszával, miközben a zsűri többnyire ájuldozgatott mindenkitől. Presser Pici is.

Szóval Tolvai Renáta nyert – mintegy verbálisan is forró kézszorításunk –, mindazonáltal úgy fest, Zámbó Jimmy feltámadt. Ennél nagyobb örömhír nem is érhetne bennünket így, karácsony előtt.