Éveken át fajtalankodott saját kisfiaival egy férfi

A 37 éves éves izsáki férfi éveken át fajtalankodott kisfiaival. A büntetőper szerdán kezdődött meg a Kecskeméti Törvényszéken, a férfi egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel is büntehető.

A vádirat szerint a férfi éveken keresztül, heti rendszerességgel fajtalankodott két fiával. Az ügyészség szerint a vádlott négy éven keresztül követte el a bűncselekményt. 2007-ben költözött el tőle élettársa, ezt követően az akkor 9 éves, valamint a 7,5 éves gyerekeket az anya és a vádlott egymást hetenként váltva nevelte.

A férfi édesanyja és nővére gyakran kijártak az Izsák külterületén lévő tanyára segíteni, ahol az apa a gyerekekkel egyedül élt. A férfi 2007 októberében kezdte el zaklatni fiait. Ittas állapotban, az esti lefekvés után kisebbik fiát ágyához hívta, és fajtalankodott vele. Később - szintén ittasan - a másik fiát is fajtalanságra kényszerítette.

Amikor a fiúk ellenkeztek, a vádlott gumibottal és furkósbottal rájuk ütött, majd veréssel fenyegette meg őket, ha elmondják a történteket. A vádlott a bűncselekményt 2011 őszéig heti rendszerességgel folytatta.

A vádlott a bíróságon nem tett vallomást, ezért a bíró a nyomozás során tett vallomásait olvasta fel, de azokban sem beszélt a bűncselekmény elkövetéséről. "Ezt a szörnyű bűncselekményt nem követtem el" - írta a nyomozati szakban írt beadványában a férfi.

A gyerekeket korábban nyomozási bíró hallgatta ki. A szerdai első tárgyalási napon felolvasták a fiúk vallomását, amelyben részletesen beszámoltak az apjuk által elkövetett bűncselekményről.

Minden hazugság, amit a gyerekek a fajtalankodással kapcsolatban állítanak - reagált a vádlott. A férfit nevelése alatt álló, tizenkettedik életévét be nem töltött személy sérelmére erőszakkal, folytatólagosan elkövetett szemérem elleni erőszak bűntettével vádolja a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.