Eurómilliókat örökölt az igazi 'macskarisztokrata'

Tízmillió eurót (bő 3 milliárd forintot) örökölt egy macska Olaszországban.

A fekete kandúr páratlan gazdagodási karriert futott be, mivel "utca(macska)kölyökként" kezdte önálló életét Rómában nyomorban tengődve. Ebből emelte ki egy idős, magányos nő, aki hajdanán egy ingatlanmágnáshoz ment feleségül, ám hamar megözvegyült.

Gyermeke nem volt a párnak, az özvegy nem ment újból férjhez, és amikor két éve romlani kezdett egészsége, úgy döntött, hogy mindenét Tommasóra, a macskára hagyja, amiről szabályos végrendeletet csináltatott. Az eredeti tervek szerint a vagyonra azonban nem a macska ügyelt volna, hanem egy állatvédő csoport vagy menhely, amely egyúttal persze Tommaso felett is átvette volna a gyámságot. Csakhogy a tehetős gazdinak egyik szervezet se tetszett eléggé, így végül – gondozónője közbeiktatásával – mindenét a macskára hagyta.

Az asszony 94 évesen, két hete szenderült jobblétre, így most már a 4 esztendős kandúr nagyúr: nem kizárt, hogy ő a világ legtehetősebb macskája. Bőven van mit aprítania a tejbe készpénz, részvények, római és milánói házak, lakások és calabriai termőföldek tulajdonosakén.

Az ápolónőnek egyébként sejtelme sem volt, hogy gondozottja mennyire tehetős.

"Mindig diszkrét volt és csendes, nagyon keveset tudtam az életéről" – idézte a gondozót a The Daily Telegraph című brit lap.

A mágnás macska immár az ápolónő otthonában él Róma peremén egy másik macska társaságában.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.