Étkezési zöldborsóként árultak vegyszerezett vetőmagborsót Dunaújvárosban

Vegyszerrel permetezett lopott vetőmagborsót árultak a dunaújvárosi piacon étkezési zöldborsóként. Az árusok közül egyet a rendőrök kedden elfogtak. A nő azt állította, nem tudott eladni a borsóból.

A Fejér megyei Nagylók mellett a gazdák a megyében traktorokkal őrzik a termésüket, mert sokszor meglopták őket. Simon László is a környéken termeszt vetőmagborsót. Ez olyan, mint más borsó, de másfajta vegyszerrel kezelik - most több százezer forintnyit loptak el belőle. Az egyik borsóföldet két napja, a másikat egy hete permetezte. A szer bomlási ideje egy hónap, így a borsó mérgező, amire a föld mellett táblák is felhívják a figyelmet - mondta a Független Hírügynökségnek.

Szombaton a dunaújvárosi piacon ismeretlen eredetű, olcsó borsót árultak. Sorban álltak érte az emberek, pedig mérleg helyett marokkal mérték ki. A piacfelügyelőnek a 15 árus közül 3 őstermelői igazolványt mutatott fel, helypénzt fizettek, így nem tudtak tenni semmit ellenük.

A rendőrök kedden ellenőriztek a piacon. Egy nőt elfogtak, aki nem tudott elszámolni azzal, honnan került hozzá a borsó. Kiderült, hogy a vetőmagborsóból árult. A lefoglalt 70 kiló árut megsemmisítették.

Hogy a vetőmag borsóból mennyi került még a dunaújvárosi piacra, és hol árulták, nem lehet tudni. Eddig arról sincs hír, hogy valaki rosszul lett volna tőle.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.