Ételre és albérletre adtak hitelt a salgótarjáni uzsorások

Egy férfit és két nőt fogtak el Salgótarjánban, uzsora-bűncselekménnyel gyanúsítják őket - közölte a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szerdán az MTI-vel.

Dankóné Nagy Éva elmondta: a 46 éves B. Tibor és a 37 éves Z. Izabella 2010-től adott uzsorakölcsönt Salgótarjánban és a város vonzáskörzetében mélyszegénységben élőknek.

Az általuk működtetett élelmiszerboltban több sértettnek 80 százalékos kamatra adtak el különféle termékeket, valamint egy családnak albérletet adtak ki, annak díját pedig 70 százalékos kamattal szedték be - tette hozzá.

A sértettektől elvették a bankkártyájukat, és az arra érkező teljes összeget rendszeresen leemelték.

Harmadik társuk, a 36 éves H. Tímea az adósok tartozásait tartotta nyilván - közölte a szóvivő.

Dankóné Nagy Éva elmondta: a gyanúsítottakat őrizetbe vették, a rendőrség kezdeményezte előzetes letartóztatásukat. Üzletszerűen elkövetett uzsora-bűncselekmény bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást ellenük a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.