Esterházy herceg Pipó várában

Minden gyermekkori emléke oda köti, ezért szívesen látogat Ozorára Esterházy Antal herceg, mondta a teol.hu-nak. A főnemes Bécsben született, de élete első kilenc évét a Sió-parti faluban töltötte.

Nagyon erős a kötődésem Ozorához – árulta el hozzáfűzve, hogy örömmel látja a vár megújulását, azt, hogy a rommá vált épület ismét egy olasz típusú reneszánsz vár lett, mint annak idején Pipó idejében (A firenzei származású Ozorai Pipó, aki hadvezérként és a királyi sókamarák ispánjaként szolgált az 1400-as évek elején e várnak az ura volt.)

Az arisztokrata a lapnak arról mesélt, hogy a Kula-majorban, az Esterházy-kúriában éltek, és a többi gyerekkel együtt mindig érdeklődéssel, kíváncsisággal figyelték a várat, ami akkoriban raktárként használtak. Hatvan évvel később megnyugvással töltötte el, amikor régi pompájában látta. Azt mondta, bízik benne, hogy az idegenforgalom is fellendül. Leginkább a lovaglásban, lovasturizmusban lát lehetőséget.

Esterházy Antal arról is szólt, hogy egykor itt volt a magyarországi angol telivér ménes, s az édesapja kezelte a ménest és a birtokot. A főnemes, aki jövőre lesz nyolcvan esztendős, elmondta, hogy a családja disszidált, 42 évig másutt élt, diplomát szerzett, s multinacionális cégek külföldi leányvállalatainak létrehozásán dolgozott, de a '90-es évek közepén visszatért, mert – ahogy fogalmazott – Magyarország nélkül nem megy. Télen Budapesten, nyaranta Fertődön, azaz, ahogy ő mondja, Eszterházán él.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.