Erőszakkal lakoltattak ki egy győri asszonyt a rendőrök

Nem hagyta egy győri asszony, hogy kilakoltassák, egy civil szervezet szerint emiatt rendőrök bántalmazták. A rendőrség szerint viszont jogszerűen és szakszerűen jártak el.

Bántalmaztak a rendőrök egy 57 éves asszonyt Győrött, amikor a nő a kilakoltatási határozat ellenére sem akarta elhagyni önkormányzati tulajdonú otthonát - állítja a Vállalkozások Érdekvédelmi Szövetsége (VÉSZ) az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében. A rendőrség szerint a rendőrök jogszerűen és szakszerűen jártak el. A VÉSZ azt írta: a ház bejárata elé álló, kilakoltatás alá vont asszonyt a rendőrök kedden "leteperték és földhöz vágták, a dulakodás hevében nagy erejű ütést is mértek rá."

Éliás Ádám, a szövetség elnöke a közleményben a kilakoltatás visszavonását követeli és azt, hogy a hatóságok kérjenek bocsánatot az asszonytól, aki szerinte egy 1962-es lakáskiutaló határozat formai hibájának áldozata és jogszerűen lakott az ingatlanban.

Kocsis Tünde alezredes, a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-nek határozottan cáfolta, hogy a rendőrök bántalmazták volna a nőt. Hangsúlyozta: az asszonyon semmiféle sérülés nem keletkezett a rendőri intézkedés során, amelyről a parancsnoki vizsgálat megállapította, hogy szakszerű és jogszerű volt.

A sajtóreferens kitért arra: az asszonyt akkor fogták meg, s állították félre a karjánál fogva, hogy be tudjanak menni a lakásba, miután a nő az egyik rendőrt sípcsonton rúgta. Az ügyben hivatalos személy elleni erőszak miatt feljelentést tett a győri nyomozó ügyészségen a rendőrség - közölte Kocsis Tünde. Hozzátette: az asszony rosszulléte miatt kórházba került, ott hallgatták meg kedden. A nő egyébként megtiltotta a kezelőorvosának, hogy állapotáról a rendőrségnek tájékoztatást adjon.

Az érintett ügyben a Legfelsőbb Bíróság jogerős ítéletet hozott, amely kötelező érvényű - közölte Birkás Tivadar, a győri önkormányzati tulajdonú lakások kezelői jogát gyakorló INSZOL Zrt. sajtóreferense az MTI-vel. Mint hozzátette, az egyedül élő asszonyt többször figyelmeztették, hogy jogcím nélkül lakik az ingatlanban, s javasolták neki, adjon be szociális lakásigénylési kérelmet az önkormányzathoz, de ezzel a lehetőséggel ő mostanáig nem élt. Az ingatlant szolgálati lakásként utalták ki évtizedekkel ezelőtt az asszony szüleinek, akik már elhunytak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.