Erőss Zsolt újra a nyolcezres csúcsok felé tör

Erőss Zsolt újra nyolcezres csúcsokra tör: augusztus végén indul a Himalájába, hogy meghódítsa kilencedik 8 ezer méternél magasabb csúcsát, a Nepál és Tibet határán fekvő Cho Oyut - tájékoztatott a hegymászó szerdán.

"A Cho Oyu a könnyebb nyolcezres csúcsok közé tartozik, a túrát a csapat el is nevezte rehab expedíciónak" - mondta Erőss Zsolt, akinek egy magas-tátrai lavinabalesetet követően januárban térdtől lefelé amputálni kellett jobb lábát.

A Péterfy Sándor utcai Kórházban fekszik Erőss Zsolt egy 2010. január 6-i felvételen

"Tisztában vagyok vele, hogy a rehabilitáción az ilyenkor szokásosnál gyorsabban esem át, valójában másfél-két évig is eltartana, amíg az ember egy ilyen baleset után teljesen visszazökken a régi kerékvágásba. Mégis úgy érzem, hogy fizikailag és pszichésen is elég erős vagyok ahhoz, hogy folytassam a hegymászást, és lelkileg is ez tenne a legjobbat" - fejtette ki a Mount Everest első magyar meghódítója.

Erőss Zsolt elmondása szerint múlt héten Ausztriában vett részt felkészülési túrán, s tervei szerint a nyár folyamán még egyszer visszatér ugyanide, ezenkívül kétszer egyhetes erdélyi túrát is tervez a himalájai indulás előtt. "Félve mentem Ausztriába, de végül jól sikerült a dolog. Egész nap gyalogoltunk, napi tízórás megterhelésnek voltam kitéve, de úgy tűnik, bírom" - mondta.

A világon tizennégy 8000 ezer méternél magasabb hegycsúcs van, Erőss Zsolt ezek közül eddig nyolcat mászott meg, a 8201 méteres Cho Oyu lenne a kilencedik. Elmondása szerint idén lépte át a húszat azok száma, akik mind a tizennégy csúcsot meghódították; mint mondta, ebbe a "klubba" szeretne ő is idővel belépni. "Ha idén sikerül a Cho Oyu, akkor jövőre folytatódhat a nyolcezresek meghódítása" - tette hozzá.

"A mászáson kívül is sok elfoglaltságom van: nemrég gyermekem született, építkezünk, a fotóimat, filmjeimet rendezem, és még idén szeretnék megjelentetni egy fotóalbumot a hegyi képeimből" - beszélt terveiről a legeredményesebb magyar hegymászó.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.