Eric Claptonnak 15 000 eurót kell kipengetnie egy borítóért

Clapton Layla című albumának borítója sértette a szerzői jogokat egy párizsi bíróság szerint.

Az 1969-ben elhunyt francia-dán művész, Emile Frandsen családja fordult bírósághoz - számolt be a Local. A festő rokonai azzal vádolták Eric Claptont, hogy Frandsen egyik képének némileg módosított változata volt a 2011-ben, az album 40. évfordulójára kibocsátott, gyűjtőknek szóló kiadásának borítóján. A Layla című lemezt 1971-ben adta ki a zenész együttese, a Derek and the Dominos.

A borító egy háromdimenziós, a síkból kiemelkedő változata az eredeti, "La Jeune Fille au Bouquet" (Fiatal lány csokorral) című képnek. Az alkotást a festő fia 1970-ben ajándékozta Claptonnak.

"Ez nyilvánvalóan Emile Frandsen munkájának a kiforgatása" - mondta ki a bíróság.



Az eredetit a "Layla and Other Assorted Love Songs" című album borítójaként használták néhány hónappal később.

A bíróság csak az eredeti borító miatti kár megtérítését ítélte meg a családnak.

Antoine Gitton, Frandsen lányának ügyvédje azt mondta, fellebbeznek az ítélet ellen. Ügyfele úgy véli, a bíróságnak szigorúbb büntetést kellett volna kiszabnia Claptonra, amiért a festményt az alkotó engedélye nélkül használta fel. 

A "Layla" Clapton egyik legnagyobb slágere olyan dalok mellett, mint az "I Shot the Sheriff" és a "Tears in Heaven." A hetvenéves zenészt a Rolling Stone magazin mindenidők egyik legnagyobb zenészének választotta 2004-ben.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.