Erasmusos diákok haltak meg egy buszbalesetben, magyar sérült is van

Legalább 13 ember, köztük főként cserediákok veszették életüket Spanyolországban, egy buszbalesetben, a Tarragona tartománybeli Freginals közelében, az AP7-es autópályán. A tragédiának egy magyar sérültje van.

Tűzoltók vágták ki a roncsból a sérülteket
Tűzoltók vágták ki a roncsból a sérülteket
Albert Gea / Reuters

Jordi Jané katalán belügyminiszter közlése szerint a 22-29 éves, különböző nemzetiségű európai cserediákok valamennyien az Erasmus program résztvevői voltak. Az áldozatok személyazonosságát most próbálják megállapítani - írja a The Guardian.

A balesetet szenvedett buszon utazók voltak az ötödik és egyben utolsó csoport, mely visszafelé tartott Barcelonába a Las Fallas télbúcsúztató fesztiválról, Valenciából.

Meg nem erősített információk szerint a diákok a Barcelonai Egyetemhez tartoztak.

A belügyminiszter megerősítette, hogy az 57 utasból 13 meghalt. A Bild német bulvárlap úgy tudja, 57 utasból 50 diák.

Legalább harmincan súlyosan, további 13-an pedig könnyebben megsérültek.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium szóvivője vasárnap az M1 aktuális hírcsatornán kora délután azt közölte, hogy a balesetnek három magyar sérültje is van, de ezt később módosították. Menczer Tamás elmondta, hogy 24 éves fiú volt az egyetlen magyar buszon, neki mind a két karja eltört.

A barcelonai magyar főkonzulátus munkatársa telefonon beszélt vele, és az egyetemista elmondta, hogy a kórházban megkapja a szükséges ellátást, a családja pedig hamarosan kiutazik hozzá, így egyelőre nem kért segítséget.

A „La Vanguardia" szerint a diákok közt van svájci, ukrán, török, norvég és angol is, a DPA német hírügynökség szerint pedig az sem kizárható, hogy német diákok is utaztak a buszon. A The Guardian értesülései szerint a fiatalok 19 nemzetiségből kerültek ki és az európaiakon túl van köztük perui, új-zélandi, japán és palesztin is.

Dídac Ramírez, a Barcelonai Egyetem rektora elmondta, hogy az áldozatok azonosítása azért nehéz feladat, mert öt busznyi fiatal ment el a fesztiválra és az egyes járatokhoz nem készült utas lista.

A busz sofőrje is könnyebb sérüléseket szenvedett és jelenleg rendőrségi kihallgatáson van, a sajtójelentések szerint a férfi nem fogyasztott sem alkoholt, sem kábítószert.

A baleset oka egyelőre ismeretlen. Annyit lehet tudni, hogy a vezető elveszítte az uralmát a jármű fölött helyi idő szerint hajnali hat óra körül, a busz átvágott a szembejövő sávba, ahol összeütközött egy autóval és felborult.

„Minden jel arra mutat, hogy emberi hiba okozta a balesetet, de ezt túl korai még kijelenteni" – mondta Jordi Jané hozzátéve: „Nincs okunk azt feltételezni, hogy az úttal volt probléma."

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.