Enyhítették a gyilkos anya büntetését

A Pécsi Ítélőtábla tizennégyről tizenegy év fegyházra enyhítette kedden jogerősen annak a nőnek a büntetését, aki egy kővel ölte meg újszülöttjét tavaly Pécsett.

A táblabíróság Makai Lajos vezette tanácsa mellőzte a Pécsi Törvényszék elsőfokú ítéletéből, hogy V. Mária előre kitervelte tettét, és tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés miatt marasztalta el. Mellékbüntetésként tíz évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától és megszüntette szülői felügyeleti jogát első gyermeke felett.

Az eset 2012. augusztus 18-án történt. A 21 éves nő a szülés jeleit érzékelve azzal az ürüggyel, hogy levegőzni indul, elment otthonról, majd egy romos iskolaépület mögött egészséges fiúgyermeknek adott életet. A gyermeket nem akarta megtartani, ezért egy kővel a fejére sújtott, plédbe csavarta, táskába tette, és bedobta az épület alagsorába.

A nő 2009-ben ismerkedett meg élettárásával, később teherbe esett tőle, ezért mindketten megszakították iskolai tanulmányukat, és összeköltöztek. Az első gyermek születése után a család helyzete rendezett volt, az apját és anyját korán elvesztő nőt befogadták a párjáért és gyermekéért keményen dolgozó férfi hozzátartozói.

A vádlott később újra terhes lett, ezt azonban eltitkolta környezete elől. Bő ruhákban járt, és amikor rákérdeztek, mitől változott meg az alakja, azt mondta, meghízott. Egy idő után azonban a család nőtagjai számára bizonyossá vált, hogy babát vár, ezért követelték, hogy forduljon orvoshoz, de ő még ekkor is tagadott, illetve azt állította, volt vizsgálaton, és nem terhes.

Amikor a gyermek megölése után hazament, erősen vérzett, ezért mentőt hívtak hozzá, az orvosi vizsgálat pedig igazolta, hogy gyermeket hozott a világra. A nő sem a mentőknek, sem a rendőröknek nem mondta el, hová tette az újszülöttet. A holttestre később keresőkutya talált rá.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.