Emléktáblát kap szülőhelyén Knézy Jenő

Emléktáblát kap a romániai Nagyváradon a 2003-ban elhunyt legendás sportriporter, idősebb Knézy Jenő.

A megyei jogú város szülöttének várhatóan tavasszal állíthatnak méltó emléket. A táblán szerepelni fog majd a kommentátor által leggyakrabban használt idézet is: „Jó estét, jó szurkolást!"

A mostani döntés előzménye, hogy Vujity Tvrtko 2015 év elején Ilije Bolojanhoz, Nagyvárad polgármesteréhez és a város képviselő-testületéhez fordult, hogy a 2003-ban elhunyt Knézy Jenő szülőházán, az egykori Deák Ferenc (mai nevén Emánuel Gozsdu) utca 2-es számú épületén helyezzenek el egy emléktáblát.

Knézy Jenő
Rédei Ferenc / Népszabadság/archív

– A magyarok sem nagyon tudják, hogy Knézy Jenő nagyváradi születésű, viszont ami engem nagyon meglepett, hogy egy szűk rétegen kívül, a helyieknek sincs erről tudomása – nyilatkozta lapunknak Vujity Tvrtko, akinek a Knézy család megerősítette, hogy a legidősebb Knézy Jenő szülész-nőgyógyász és fül-orr-gégész volt Nagyváradon, ahol 1944-ben a legendás sportkommentátor született.

A Pulitzer-díjas újságíró elmondta, hosszú ideig tartott annak kiderítése, hogy a régi polgári házban melyik lakásban született Knézy. Végül a házban sikerült találni egy idős presbitert, akinek voltak emlékei a családdal kapcsolatban. Az ő és a helyi hivatalos szervek segítségével pár napon belül meg tudják majd mondani, melyik lakásban született pontosan a magyar sportújságíró.

– Ha kiderül, melyik lakásban született Knézy, akkor már csak a ház lakóinak kell rábólintania az emléktáblára – nyilatkozta lapunknak Huszár István, a megyei jogú város RMDSZ-es alpolgármestere, aki hozzátette, az engedélyeztetés jóval könnyebben zajlana, ha kiderülne, hogy a sportriporter egy földszinti lakásban született. Huszár elmondta, hogy az emléktábla elhelyezése nagy megtiszteltetés Nagyvárad számára. Az alpolgármester szerint várhatóan a jövő hét folyamán kiderülhet, pontosan mikor avathatják fel az emléktáblát.

Tvrtko a nagyváradi önkormányzatnál jelezte, hogy ha anyagi akadálya lenne az emléktábla elhelyezésének, akkor azt teljes egészében átvállalja.

Vujity Tvrtko is kötődik Romániához

A riporter apai ági nagyanyja a kovásznai Ozsdolán született. Tvrtko egy teljes könyvtárat és iskolai felszerelést vásárolt egy ottani általános iskolának 2013-ban.

2015 áprilisában a háromszéki Ozsdola település díszpolgárává avatta a magyar újságírót.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.