Emberölési kísérlettel vádolják a pátkai polgárőröket

Különös kegyetlenséggel, több emberen elkövetett emberölés kísérlete miatt vádat emeltek három pátkai polgárőr ellen, akik tavaly nyáron Molotov-koktélt dobtak három, roma családok által lakott házra.

Társtettesként, különös kegyetlenséggel, több emberen elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt vádat emelt a Fejér Megyei Főügyészség az ellen a három pátkai polgárőr ellen, akik – az ügyészség szerint – tavaly június harmadikán gyúlékony anyagokkal teli üvegpalackokat dobtak három, roma családok által lakott pátkai házra – tudtuk meg Várhomokiné dr. Rabi Noémitől, a megyei főügyészség szóvivőjétől.

Amint arról lapunkban korábban beszámoltunk, a Fejér megyei településen a támadás következtében az egyik épület gyerek-szobájában tűz keletkezett, és csak a szerencsének köszönhető, hogy a családtagok még idejében ki tudtak menekülni a házból. Bár a Molotov-koktélos támadásnak nem volt sérültje, a gyújtogatás után kialakult dulakodásban az egyik elkövető megsebesítette az egyik ott lakó férfit.

A bűncselekmény elkövetésvel megvádolt három helybeli polgárőrt a támadás másnapján vették őrizet-be, előzetes letartóztatásukat pedig egyelőre 2009. március 4-éig rendelte el a bíróság. Várhomokiné dr. Rabi Noémi kérdésünkre nem kívánta ismertetni a vádlottakkal szemben összegyűjtött bizonyítékokat, csupán annyit közölt, hogy a vádat tanúvallomások, szakértői vélemények és szemlejegyzőkönyvek támasztják alá.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.