Pistorius ellen már szándékos emberölés a vád

Nem számít, hogy tudta-e, Reeva Steenkamp van a fürdőben. A sportolónak fel kellett mérnie, hogy megölheti az ajtó mögött tartózkodót.

Csütörtök reggel a fellebbviteli bíróság ítéletében szándékos emberölésnek minősítette a 2013 február 14-én éjszaka történt eseményeket - számolt be a BBC. A döntés értelmében Oscar Pistoriusnak ismét bíróság elé kell állnia, hogy ezúttal a súlyosabb bűncselekményért szabjanak ki rá büntetést, ami akár tizenöt év szabadságvesztés is lehet. Ebbe beleszámítják azt, amit a jelenleg házi őrizetben lévő olimpikon eddig börtönben töltött.

Az első hírek a sportoló felmentéséről szóltak, azonban Leach bíró úgy ítélte meg, hogy az alsóbb bíróság nem vett figyelembe minden bizonyítékot, a vádlottat pedig "gyenge tanúként" jellemezte. A korábbi bírósági ítélet gondatlanságból elkövetett emberölésnek mondta ki a támadást, Leach bíró szerint azonban az eshetőleges szándék fennállt, vagyis Pistoriusnak tudnia kellett, hogy a lövésekkel akár meg is ölheti az ajtó mögött állót, és belenyugodott a tette következményeibe.

A történtek megítélése szempontjából pedig nem számít, hogy az illető egy betörő volt, ahogy védekezése szerint Pistorius vélte, hanem a saját barátnője - írja az Independent.

Eric Leach bíró 53 percen keresztül olvasta fel az ítéletet és az indoklást, ami Oscar Pistorius számára megváltoztatott mindent. A dél-afrikai legfelsőbb bíróságnak nem azt kellett megállapítani, hogy tudta-e a férfi, amikor leadta a lövéseket, hogy Reeva Steenkamp van a helységben.

Középen June Steenkamp
Középen June Steenkamp
Johan Pretorius / Reuters

"Reggel 7 óta néztem a híreket. Ha megnézik, mit mondtam már az első perctől kezdve, ennek még nincs vége, ennek még nincs vége...most már vége van. A családunk számára folytatódhat az élet, és remélem Pistorius családja is folytatni tudja az életét" - nyilatkozta Barry Steenkamp, Reeva édesapja, aki a család Port Elizabethbeli bárjában hallgatta az ítélethirdetést. Az anya, June Steenkamppel azonban a helyszínre utazott és a bloemfonteini tárgyalóteremben várta a fejleményeket.

A dél-afrikai jogszabályok értelmében nem tartható házi őrizetben olyasvalaki, akit több, mint öt év szabadságvesztésre ítélnek. A szándékos emberölésért kiszabható legenyhébb büntetés még eshetőleges szándék esetén is 15 év. A megismételt tárgyaláson a védelem valószínűleg arra fog hivatkozni, hogy Pistorius egy évet már letöltött a börtönbüntetéséből, illetve a testi fogyatékosságát is vegyék figyelembe.

A fentiek alapján az ítélet várhatóan 10 és 12 év szabadságvesztés között lehet. Annyi azonban bizonyos, hogy a jelenleg otthon, házi őrizetben tartózkodó olimpikonnak vissza kell mennie a börtönbe. 

A gyermekkora óta műlábbal élő olimpikon futó, Oscar Pistorius 2013 Valentin napjának éjszakáján arra ébredt, hogy valaki van a házában. A férfi betörőnek vélte az illetőt, aki a fürdőszobába zárkózott és a szoba csukott ajtaján át több lövést leadott rá. Mint kiderült, a sportoló modell barátnője volt a fürdőben aki belehalt a lövések okozta sérülésekbe.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.