Emberi mulasztás áll a Zsil-völgyi bányakatasztrófa mögött?

Vizsgálat zajlik a tucatnyi emberéletet követelő Zsil-völgyi bányarobbanások okainak kiderítésére, az emberi mulasztás gyanúja is felmerült.

Ileana Bodea, a petrozsényi munkafelügyelőség vezetője a hírügynökségeknek elmondta, hogy a hatóságok a hétfőn kezdődött vizsgálat során több száz személyt hallgatnak ki.  

Szombaton pár órás különbséggel két sújtólégrobbanás történt a romániai Zsil-völgyben a petrillai (Petrila) bányában. A katasztrófa következtében tizenkét bányász vesztette életét, tizennégyen pedig súlyosan megsérültek, közülük többen is válságos állapotban vannak.

A román sajtó hétfőn a bányászok és az áldozatok hozzátartozóinak nyilatkozatai alapján úgy tudta, hogy már napok óta a megengedett értéknél nagyobb mennyiségű metángáz gyűlt fel a tárnákban. Ezt a mérőműszerek is jelezték, de a vájárok a munkanélküliségtől való félelmükben maguk csökkentették kezdetleges módszerrel - levegő befújásával - a metángáz koncentrációját.  

A román lapok szerint a bánya vezetősége azért marasztalható el, mert egyrészt tudott erről a "trükkről", másrészt pedig az első robbanás után mentőket küldött a mélybe, akik közül négyen meghaltak a második robbanásban. A sajtó szerint az első robbanástól számított 48 órán belül senkinek sem lett volna szabad behatolnia a bányába.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.