Embercsempészeket ítéltek el Szegeden

Egy osztrák és két hontalan embercsempészt ítélt egy-egy év letöltendő börtönbüntetésre a Szegedi Járásbíróság, a Bécsben élő férfiak fejenként 400 euróért szállítottak volna határsértőket a szerb-magyar határtól az ország belsejébe – tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője kedden az MTI-t
A bíróság gyorsított eljárásban több személynek segítséget nyújtva, vagyoni haszonszerzés érdekében elkövetett embercsempészés bűntettében mondta ki bűnösnek a vádlottakat.

Az Ausztriából január 16-án három autóval a szerb-magyar határhoz érkező sofőrök Mórahalom közelében vettek föl összesen nyolc iraki és hét szíriai állampolgárt, négyen-négyen az utastérbe ültek be, egy-egy ember pedig a csomagtartóban bújt el. A rendőrök azonban röviddel később megállították a járműveket, és őrizetbe vették az embercsempészeket.

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint az a két szerbiai embercsempész is szíriai állampolgárokat szállított, akiket Röszke közelében fogtak el a rendőrök hétfőn hajnalban. A határsértők vallomásuk szerint fejenként 200 eurót fizettek volna az Ausztriáig tartó fuvarért. Az embercsempészek ügyében a bíróság várhatóan gyorsított eljárásban dönt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.