Elvágtak egy gázvezetéket Pécsen

A kora esti órákban, nagyjából hat óra után néhány perccel visszatérhettek otthonukba azok a családok, akiknek egy gázvezetéksérülés miatt ideiglenes el kellett hagyni othhonukat Pécsen.

A baranyai megyeközpont szabolcsfalui városrészében kedd délután három óra után néhány perccel egy csatornaépítő gép elvágott egy 110 miliméteres gázvezetéket. Tóth György, a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője elmondta, a tűzoltók egy húszfős egységgel érkeztek a helyszínre, s a kiömlő gáz koncentrációját vízsugárral és vízköddel folyamatosan higították, hogy megelőzzék a robbanást.

A tűzoltók ezzel párhuzamosan száz méteres körön belül megkérték a házak lakóit, hogy hagyják el otthonukat. Az E.ON szakemberei délután fél ötkor tudták elzárni a sérült vezetékszakaszt, s hozzáfogtak a cső kijavításához.

Tóth György arról tájékoztatta tudósítónkat, hogy a kiköltöztetett szabolcsfaluiak – várhatóan – az esti órákban hazatérhetnek, s az E.ON még ma helyreállítja az átszakított gázvezetéket. Egyébként a cső elvágásakor és a védekezési munkák közben sérülés nem történt.

Emlékezetes, hogy Pécs uránvárosi lakótelepén tavaly májusban ugyancsak elvágott egy földmunkagép egy gázvezetéket. Akkor a gáz beszivárgott egy három emeletes lakóházba és ott berobbant. A ház egyik lakója, egy idős asszony meghalt, az épületben pedig százmillió forint kár keletkezett.

A házat pár hónap alatt helyreállították, ám a robbanás okának kivizsgálását a rendőrség még mindig nem zárta le.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.