Elúszott félmilliárd forint a budapesti fürdőkben

Vádemelési javaslattal zárta le a nyomozást a rendőrség a budapesti fürdők korábbi vezérigazgatója ellen indított ügyben: a vizsgálat megállapításai szerint hűtlen kezeléssel félmilliárd forintos kárt okozott az általa vezetett cégnek.

Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel gyanúsítják a Budapest Gyógyvizei és Hévizei Zrt. volt vezérigazgatóját, aki a gyanú szerint mintegy félmilliárd forintos kárt okozott a cégnek – idézi az MTI a szombati Magyar Nemzetben megjelent hírt.

A rendőrség vádemelést javasol a Fővárosi Főügyészségnek az ügyben – mondta a lapnak Horváth Katalin Fanni, a BRFK szóvivője. A nyomozók megállapították, Ferenczi Tibor kezdeményezésére a zrt. úgy írt ki pályázatot alaptevékenységére, a fővárosi fürdők üzemeltetésére és karbantartására, hogy annak lényegi elemeiről a felügyelőbizottságnak nem volt tudomása.

A projektet a kiírás előtt nem sokkal alakult Opero Kft. nyerte el. A céggel a zrt. olyan szerződést kötött, amely egyoldalúan előnyös helyzetbe hozta a vállalkozást. Az öt évre megkötött, ötmilliárd forintos szerződés szerint az Operónak havonta 116 millió forintot fizettek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.