Verekedés, székletszétkenés: eltiltottak az iskolától egy nyolcéves kisfiút

A tiltakozó szülők nyomására eltiltottak a tanév hátralévő részétől egy kisfiút a sándorfalvi Pallavicini Sándor Általános Iskolában, mivel állítólag terrorizálta az osztálytársait, s emiatt novemberben fegyelmit is indítottak ellene. A határozat végrehajtását 6 hónapra felfüggesztették, a gyámügy is vizsgálódik – írja a Délmagyarország.

A sándorfalvi általános iskolában hétfőn tartottak tiltakozást a szülők egy harmadik osztályos fiú miatt. Azt mondták, hogy a gyerekeket addig nem viszik iskolába, amíg el nem távolítják Adriánt, aki állításuk szerint terrorizálja az osztályt. Ennek ellenére kedden már az összes diák megjelent a tanításon.

A verekedéssel, lopással és mással – többek között széklete szétkenésével – vádolt fiú apja, Balog Norbert a Délmagyarországnak azt mondta, a fele sem igaz annak, amivel a fiát vádolják. Szerinte az egész ügy hátterében az áll, hogy neki korábban konfliktusa volt két oktatóval: ­– Megvádoltak azzal, hogy verem a gyereket. Az eljárás két éve húzódik, szó sincs arról, hogy bántottam volna. A családsegítőhöz több olyan bejelentés is érkezett, hogy az udvaron ütlegelem. Amikor ők kiszálltak, csak a feleségemet találták otthon. Jegyzőkönyvben rögzítették, dolgozni voltam, a fiam pedig az iskolában. Azt, hogy miért jelentettek fel, nem tudom – magyarázta a 8 éves fiú édesapja.

Balog azt is nehezményezi, hogy a hétfői megmozdulásról nem tájékoztatta az iskola, pedig állítása szerint ők együttműködőek. Adriánt volt már pszichiáternél is, ahol megállapították, hogy a gyerek szorong, hiperaktív.

– Két évvel ezelőtt az akkori tanító megrángatta Adriánt, ez lehet az egész ügy alapja. Betelt nálunk a pohár, minden egyes atrocitásért feljelentést teszek – ígérte az édesapa csütörtökön a lapnak.

A fiú novemberben indított ügyében az iskola pénteken hozott döntést. Adriánt a tanév hátralévő részétől eltiltották, a határozat végrehajtását azonban 6 hónapra felfüggesztették. A fiú másik osztályba került. A határozatot a tiltakozó szülők elfogadták, mert mint a Délmagyarországnak mondták: céljukat elérték.

Balog Norbert is elfogadta a döntést, mert „kész tények elé állították", de az iskola az ő bejelentéseiket is kivizsgálja.

Ha a fiú újabb verekedésbe keveredik, már fegyelmi nélkül ki lehet zárni az iskolából. Első körben a szülők kereshetnek iskolát a gyereknek, nekik erre 15 napjuk van. Ha nem sikerül megfelelő intézményt találni, akkor a kormányhivatal 7 nap alatt gondoskodik az elhelyezésről – írja a lap.

Csütörtökön az illetékes járási gyámhatóság közölte: már hosszabb ideje folytatja a hatáskörébe tartozó eljárást. Az apa eleget tesz együttműködési kötelezettségének. A probléma megalapozottságának felderítése érdekében elrendeltek egy soron kívüli, rendkívüli eljárást az ügyben.
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.