Eltérített egy buszt, mert nem gyújthatott rá

Dührohamot kapott egy nő egy New York-i buszon, ezért beugrott a vezetőfülkébe és magához ragadta a kormányt, miután a sofőr felszólította, hogy vagy dobja ki a cigarettáját vagy szálljon le.

A buszeltérítés a manhattani Upper East Side-on történt helyi idő szerint kedden, az M101-es számú járaton – számolt be a közlekedési hatóság szóvivője, Kevin Ortiz.

A sofőr helyét a dühös utas akkor vette át, amikor a férfi segített leszállni más utasoknak. A nő körülbelül négy háztömbnyi távolságra jutott el, amikor a diszpécser kérésének leget téve egy másik busz útját állta és ezzel véget vetett a buszeltérítő akciónak – írja a SkyNews.

A The New York Times úgy tudja, hogy a buszeltérítő, Charita Headley korábban maga is buszsofőr volt, tavaly júliusban bocsátották el. Most a jármű jogtalan eltulajdonítása miatt kell felelnie, de kérdéses, hogy büntethető-e, ugyanis a New York Daily News értesülései szerint a buszról egyenesen a pszichiátriára szállították.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.