Eltemették a Rám-szakadékban meghalt tűzoltót

Tűzoltói tiszteletadással temették el pénteken Dorogon Kövecs Gergő tűzoltót, aki november 1-jén este egy turista mentése közben a Rám-szakadékba zuhant és meghalt.

A temető fő útján egyenruhába öltözött tűzoltók és mentők álltak sorfalat. A temetésen az ország minden részéből érkezett több száz tűzoltó, mentő mellett részt vett Pintér Sándor belügyminiszter és Bakondi György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) főigazgatója.

"Kövecs Gergő szolgálatteljesítés közben igazi önzetlenségről, áldozatkészségről tett tanúbizonyságot. Szakmaszeretete, elhivatottsága örök példa mindannyiunk számára. Mély fájdalommal, megrendülten állunk bajtársunk ravatalánál" - mondta búcsúbeszédében Czomba Péter, a Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője.

Az Országos Mentőszolgálat részéről Debrődi Gábor, a mentőmúzeum igazgatója idézte fel Kövecs Gergő alakját, akivel a budai mentőállomáson gyakran szolgált együtt. Életének 32 évét tudatosan felépített, sikeres életútnak nevezte.

A katasztrófavédelem korábbi tájékoztatása szerint a szertartás megkezdésének időpontjában, délután egy órakor az ország valamennyi hivatásos tűzoltó parancsnokságán megemlékeztek elhunyt bajtársukról a szolgálatban lévő tűzoltók: a laktanya elé kiálltak a járművek és megszólaltatták a szirénákat.

Az esztergomi tűzoltókat november elsején este hét órakor riasztották, miután egy kirándulócsoport egyik tagja a Rám-szakadékba zuhant. A helyszínt csak gyalog lehetett megközelíteni és a mentést végző tűzoltók egyike is a szakadékba zuhant és a helyszínen meghalt. 

Az elhunyt tűzoltót az OKF főigazgatójának javaslatára a belügyminiszter a szolgálatteljesítés során tanúsított kimagasló bátorsága, kiemelkedő helytállása elismeréseként hősi halottá nyilvánította és posztumusz hadnaggyá léptette elő.

Az OKF kivizsgálta a mentés körülményeit és nem talált szabálytalanságot. Az OKF tűzoltósági főfelügyelője, Bérci László korábban elmondta, a tűzoltók a szabályoknak megfelelően jártak el. A mentést fentről megkezdő páros fix kikötési pontot keresett a sérült felhúzására szolgáló, illetve magukat a tűzoltókat is biztosító kötél kikötéséhez, ezért nem volt biztosító kötél a szerencsétlenül járt tűzoltón.

Kövecs Gergő 1981. április 2-án született Esztergomban. Sorkatonai idejét polgári szolgálatot vállalva az Esztergomi Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóságon töltötte, ezután lépett be a hivatásos állományba; 2004-ben beosztott tűzoltónak nevezték ki, 2011-ben a megyei tűzoltó szakmai versenyen első helyezést ért el, a rászorulókon nemcsak tűzoltóként, hanem szabadidejében mentőápolóként is segített.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.