Elrendelték a szegedi ékszerbolt szerbiai kirablóinak előzetes letartóztatását

Elrendelte a Szegedi Városi Bíróság csütörtökön annak a három szerbiai férfinak az előzetes letartóztatását, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy előző nap kirabolt egy belvárosi ékszerboltot a csongrádi megyeszékhelyen - tájékoztatta Cseh Attila, a bíróság szóvivője az MTI-t.

A három férfi szerda délelőtt ment be Szeged belvárosának egyik - arany ékszereket is árusító - üzletébe, ahol könnygázspay-vel ártalmatlanná tette a két eladót, majd mintegy 7,5 millió forintnyi arany ékszert zsákmányolva elhagyta a helyszínt. A gyanúsítottakat nem sokkal később Mórahalmon elfogták a rendőrök.

Cseh Attila tájékoztatása szerint a bíróság azért látta indokoltnak az előzetes letartóztatás elrendelését, mert megalapozottan lehet tartani attól, hogy a bűncselekmény miatt kiszabható 5-től 10 évig terjedő szabadságvesztés miatt a szerb állampolgárságú gyanúsítottak megszöknének vagy elrejtőznének, ahogy azzal meg is próbálkoztak elfogásuk előtt.

Az elsőfokú bíróság végzése az egyik férfi esetében jogerős, míg két gyanúsított és védőik a szabadlábra helyezés érdekében jelentettek be fellebbezést.

A gyanúsítottak rendőrségi kihallgatása során kiderült, hogy előre megtervezték a rablás részleteit, és kifejezetten a rablás elkövetésére érkeztek Szegedre. Egyikőjük azzal indokolta tettét, hogy nehéz körülmények között élnek Szerbiában.

A szerb állampolgárok ellen felfegyverkezve, csoportosan, jelentős értékre elkövetett rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.