Elpusztult Új-Zéland egyetlen pelikánja

Lanky negyven éve élt a Wellington állatkertben, amelynek így ő volt a legrégebbi lakója. 

Lanky, vagyis Nyurga 1978-ban érkezett az állatkertbe az ausztrál Adelaide állatkertjéből, miután három másik társával együtt megmentették egy aszály után – írta a BBC. Az állatnak köszvénye volt, már nem bírta el a saját súlyát. Nem evett és nem fogadta el a gyógyszereket sem.

A wellingtoni állatkert hétfőn jelentette be, hogy a pelikánt megkímélendő a további szenvedéstől, elaltatták.

Wellington Zoo / Wellington Zoo

 

"Lanky folyamatos orvosi ellátásban részesült. A bokáiban lévő köszvényre fájdalomcsillapítókat és gyulladáscsökkentőket kapott. Ennek ellenére az utóbbi hónapokban egyre jobban sántított" – áll az állatkert közleményében.

Az utóbbi hónapok étvágytalansága éles ellentétben állt azzal, hogy fénykorában Lanky akár egy kiló halat is megevett egy nap, sőt, néha a szomszédaihoz is átszökött, hogy tőlük lopjon ételt – mesélte Phil Wisker vezető állatgondozó.

Az ausztrál pelikánok közül egy-egy példány néha áttéved alkalmanként Új-Zélandra, de Lanky volt az egyetlen állandó lakos.

"Mindannyiunknak hiányozni fog Lanky, és fáj, hogy búcsút kellett tőle vennünk. Igazi egyéniség volt, mindenki szerette, aki csak foglalkozott vele az elmúlt évtizedekben" – jelentette ki.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.