Elpusztult a Nyíregyházi Állatpark első lakója, Elek

19 éves korában elpusztult a Nyíregyházi Állatpark első lakója, Elek, az oroszlán.
Gajdos László, a nyírségi állatkert igazgatója kedden közölte: a hímoroszlán "alapító állata" volt az intézménynek, 1996 karácsonyán Hollandiából került a szabolcs-szatmár-beregi megyeszékhelyre.

Ajándékba kapták, gépkocsival hozták el a nyugat-európai országból, s egy hét alatt csináltak neki helyet egy elhagyatott épület átalakításával.

Az igazgató kiemelte: Elekkel kezdődött meg az állatpark kialakítása a Nyíregyházához tartozó Sóstógyógyfürdőn, a híres Sóstói-erdőben, a régi szabadidőpark területén, s az állatkertet 1997 nyarán Göncz Árpád, a Magyar Köztársaság elnöke avatta fel.

Gajdos László elmondása szerint az oroszlánok a természetben általában nyolc évet élnek, állatkertben pedig 15 évet. Elek viszont 19 évet élt meg Nyíregyházán, 10 nősténye volt, amelyekkel számos utódot hoztak világra.

"Elek gyönyörű alakú oroszlán volt, és igen jó természetű, előfordult, hogy egyszerre nyolc kölyökkel kellett játszania, de tűrte és bírta a csintalan kicsik fárasztó életre nevelését, ragaszkodását" - fogalmazott az igazgató.

A hímoroszlán nyár óta betegeskedett, egyre nehezebben mozgott, az állatorvosoknak csillapítani kellett fájdalmait, amíg végelgyengülésben ki nem múlt.

Az "alapító állat" 1996-os érkezése óta a Nyíregyházi Állatpark az ország második legnagyobb állatkertjévé fejlődött. A 30 hektáros területén az állatvilág 500 fajának, 5000 egyede él. Látható Európa, Afrika, Ázsia, Amerika, Ausztrália, a sarkvidékek, sőt az óceánok, tengerek számos ritka állata is. Így például különlegességnek számító fehér tigris, afrikai elefánt, komodói sárkány, indiai orrszarvú, jegesmedve, nyugati sarkvidéki gorilla és homoki tigriscápa is.

A Nyíregyházi Állatpark ma már 50 fajmegmentési világprogramban is részt vesz, a többi között szaporít zsiráfokat, lisztmajmocskákat, borneói orángutánt, bali seregélyt és szibériai tigrist is.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.