Elaltatták a lipcsei állatkert hatnapos elefántbébijét

Az orvosokból és fizioterapeutákból álló csapat napokig küzdött Rüsselchen életéért, de a kiselefánt állapota annyira leromlott, hogy inkább megszabadították a szenvedéseitől  – írja a Bild.

Csak hat napot élt
Csak hat napot élt
Forrás: Facebook

A kiselefánt múlt szerdán délelőtt jött a világra. Akkor az állatkert még azt írta, a 68 kilós újszülött jó egészségnek örvend, 24 óra elteltével azonban észrevették, hogy a borjú nem képes segítség nélkül szopni és nehezére esik lábra állni is. Később röntgenfelvételt készítettek, így kiderült, hogy a nőstény borjú egyik hátsó lába eltört, ezért meg kellett műteni. Bár a műtét sokat javított az újszülött életben maradási esélyein, sajnos a motorikus készségek fejlődése továbbra is stagnált, és keringési zavarok, szervi elégtelenség is fellépett nála, végül pedig lábra állni sem tudott. Emiatt infúzióval táplálták. az utolsó napokban már nem lehetett anyja, Hoa közelében.

Rüsselchen állapota hétfőn fordult válságosra. Kedden az orvosokból és fizioterapeutákból álló csapata úgy döntött, hogy elaltatják.

„Mind orvosilag, mind emberileg mindent megtettünk, minden követ megmozgattunk, és elmentünk a végső határig. Most viszont meg kellett mentenünk a kicsit a szenvedéstől" – írta Jörg Junhold, az állatkert igazgatója a Zoo Leipzig honlapján. Junhold szerint a kiselefánt életéért küzdő csapatot nagyon megviselte a kudarc, de nem volt értelme hagyni, hogy a borjú tovább szenvedjen.

Napokig küzdöttek az életéért
Napokig küzdöttek az életéért
Forrás: Facebook

Hoának egyébként nem Rüsselchen volt az első borja, aki elpusztul. Három éve életet adott egy másik kiselefántnak is, ám azt nem sokkal a születése után agyontaposta.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.