Előzetesből házi őrizetbe került Koltai Gábor filmproducer

A Fővárosi Bíróság előzetes letartóztatás helyett házi őrizetet rendelt el az adócsalással és más bűncselekményekkel gyanúsított Koltai Gábor filmproducer és társai ellen.

A Fővárosi Bíróság honlapjára kedden felkerült közlemény szerint a másodfokon eljáró bíróság múlt pénteki végzésében a K. Gábor és társai ellen az adóbevételt nagy mértékben csökkentő adócsalás bűntette és más bűncselekmények miatt folyamatban lévő büntetőügyben megváltoztatta a Budai Központi Kerületi Bíróság végzését, és a gyanúsítottakkal szemben házi őrizetet rendelt el.

A döntés indoka, hogy a másodfokú bíróság álláspontja szerint a szökés, elrejtőzés veszélye nem olyan mértékű, hogy azt kizárólag a legsúlyosabb fokozatú kényszerintézkedéssel lehetne kizárni vagy lényegesen csökkenteni. Így "az előzetes letartóztatással elérni kívánt célok jelen esetben házi őrizet útján is elérhetőek" - tették hozzá.

A házi őrizet az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, de legfeljebb egy hónapig tart - áll a közleményben. A Budai Központi Kerületi Bíróság március végén hozott elsőfokú, nem jogerős végzésében június 2-ig hosszabbította meg Koltai Gábor filmproducer és társai előzetes letartóztatását. Ezt a döntést módosította a Fővárosi Bíróság múlt pénteken.

A Vám- és Pénzügyőrség Közép-magyarországi Regionális Nyomozó Hivatala korábban közleményben tudatta, hogy az APEH feljelentése alapján nyomozást folytat az adóbevétel különösen jelentős mértékű csökkenését okozó adócsalás és adóra elkövetett különösen nagy kárt okozó csalás bűncselekményének megalapozott gyanúja miatt mozifilmek és 3D-s produkciók készítésével, értékesítésével foglalkozó gazdasági társaságokkal és ügyvezetőikkel szemben. Az érintettek a gyanú szerint a filmek gyártására és értékesítésére komplex számlázási láncolatot hozott létre.

A Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága még tavaly decemberben azt közölte, olyan adatok birtokába jutott, amelyek szerint mozifilmek forgalmazásával, értékesítésével foglalkozó társaságok offshore cégek beiktatásával, fiktív számlák felhasználásával 2,3 milliárd forinttal rövidítették meg a költségvetést. Akkor azt is tudatták, hogy a nyomozás során még jelentősen növekedhet ez az összeg. Koltai Gábor és két üzlettársa őrizetbe vételét december 8-án rendelte el a Pesti Központi Kerületi Bíróság.

(Forrás: mti.hu)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.