Előzetesben két APEH-munkatárs és egy vállalkozó Székesfehérváron

Előzetes letartóztatásba helyezték az APEH Közép-dunántúli Regionális Igazgatósága két munkatársát és egy vállalkozót, akik ellen öt további gyanúsítottal együtt korrupciós cselekmények elkövetése miatt indult eljárás.

A rendőrség az APEH regionális igazgatóságának hat munkatársát, valamint két vállalkozót gyanúsított meg vesztegetés elkövetésével. Közülük hármat csütörtökön őrizetbe vették, az ügyben eljáró bíró őket helyezte pénteken előzetes letartóztatásba. A többiek szabadlábon védekeznek - mondta el a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság az APEH Biztonsági Főosztállyal együttműködve szerdán egyszerre nyolc helyen tartott házkutatást. A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsítottak huzamosabb ideje kötelességüket megszegve, jogtalan előnyért, az adóigazgatási eljárásokban kedvezőbb helyzetbe hozták az adózó ügyfeleket - tette hozzá Németh-Kész Mónika rendőr százados.

Tájékoztatása szerint a nyomozóhatóság az elfogottakat vesztegetés elkövetésével gyanúsítja. A büntetőeljárást a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Osztálya folytatja, s az eljárás során vizsgálja más bűncselekmények megvalósulását is. Tekintettel a nyomozás érdekeire, továbbá arra, hogy az elsődleges nyomozati cselekmények még folyamatban vannak, a rendőrség a bűncselekménnyel kapcsolatban nem adott több információt. Az ügy részleteiről későbbre ígértek tájékoztatást.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.