Előzetesben az uzsorás: 40 ezres kölcsönért 90 ezret követelt havonta

Előzetes letartóztatásba helyezte az uzsora-bűncselekménnyel gyanúsított csányoszrói asszonyt a Pécsi Városi Bíróság szombaton.

Hajdu István, a bíróság elnöke a helyszínen újságíróknak elmondta: egy hónapra rendelték el az előzetes letartóztatást. Az indoklás szerint a 39 éves gyanúsított esetében fennáll a bűnismétlés és a tanúk befolyásolásának veszélye.

A gyanúsított szerdai elfogásáról és őrizetbe vételéről pénteken tájékoztatott a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság. Közölték: egy feljelentő azt állította, hogy tavaly októberben negyvenezer forintot kért kölcsön a nőtől, és bár azóta az összeg többszörösét fizette vissza, a tartozás továbbra is fennállt.

A rendőrök házkutatást tartottak a gyanúsított lakásán, ahol feljegyzéseket, iratokat foglaltak le.

Az MTI szombaton bűnügyi forrásból úgy értesült, hogy a rendőrség már mintegy harminc tanút hallgatott meg az ügyben. Többségük a nőtől kért és kapott különböző összegű kölcsönöket, amelyeket több száz százalékos kamattal kellett visszafizetniük. Volt olyan adós, akinek a gyanú szerint 40 ezer forint kölcsön után a 90 ezer forintot is meghaladta a havi törlesztőrészlete.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.