Előzetesben a szolnoki gyilkosság feltételezett elkövetője

A járásbíróság egy hónapra előzetes letartóztatásba helyezte T. Istvánt, aki megalapozottan gyanúsítható a hétfői szolnoki gyilkosság elkövetésével.

Sándor Géza, a Szolnoki Törvényszék sajtószóvivője szerdán az MTI-nek elmondta, hogy a férfi előzetes letartóztatásáról nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt döntött a bíróság.

A határozat indokai között a feltételezett cselekmény tárgyi súlya mellett a szökés és elrejtőzés, a tanúk befolyásolásának, valamint a bizonyítás akadályozásának veszélye szerepel - tette hozzá.

Vidéki László, a gyanúsított védője az MTI kérdésére elmondta: nem éltek a fellebbezés lehetőségével, így a döntés jogerős. 

Pásztorné Kovács Ágnes, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője hétfőn arról számolt be, hogy a nyomozás addigi adatai szerint a 49 éves T. István a sértett Hunyadi utcai otthonában lelőtte az 52 éves házigazdát, aki a helyszínen életét vesztette.

Az áldozat felesége könnyebb sérüléseket szenvedett, neki sikerült elmenekülnie: kiugrott az ablakon, és átszaladt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal közeli épületébe, ahonnan a biztonsági őr értesítette a rendőrséget. 

Hétfő este Szolnok belvárosában egy járőr felismerte a feltételezett elkövetőt, akit rövid üldözés után elfogtak a rendőrök.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.